Vágólapra másolva!
A svájci Emmanuelle Gagliardi oldalán Mandula Petra elődöntőbe jutott az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, miután két játszmában jobbnak bizonyult az ötödik helyen kiemelt Shaughnessy, Hantuchova amerikai, szlovák kettősnél. Andre Agassi precíziós játékkal rukkolt elő Sebastien Grosjean ellen, s hogy Hantuchova napja végképp pocsék legyen, arról Venus Williams gondoskodott.
Forrás: EPA
Agassi karnyújtásnyira a finálétól Fotó: EPA

Mandula Petrával kapcsolatban már senki nem beszél arról, hogy az Australian Open egyéni versenyének második fordulójában lenullázta őt a belga Kim Clijsters. Arról viszont annál inkább, hogy első számú női teniszezőnk a svájci Emmanuelle Gagliardi oldalán ellenállhatatlan a párostornán, már az elődöntőnél jár. A svájcival korábban elbúcsúztatták már a harmadik helyen kiemelt Gyementyijeva, Husarova orosz, szlovák duót, a negyeddöntőben pedig az ötödik helyen kiemelt Shaughnessy, Hantuchova amerikai, szlovák kettőssel bántak el. Ráadásul meglehetősen simán, 6:4, 6:2-es eredménnyel biztosították helyüket a legjobb négy között, s ez bizony történelmi tett.

Utoljára ugyanis 1990-ben volt arra példa, hogy magyar játékos Grand Slam-elődöntőt játsszon, Mandula Petra előtt utoljára Temesvári Andrea játszott elődöntőt párosban. "Brenda Schultz-cal 1990-ben bejutottunk a négy közé Melbourne-ben, de ott kikaptunk a Patty Fendick, Mary Joe Fernandez amerikai duótól. Mindig is javasoltam Petrának a párost, hiszen növeli az önbizalmat az egyesre, ráadásul ő jól röptézik. Remélem, hogy együtt maradnak Emanuelle Gagliardival, hiszen úgy tűnik, remekül megértik egymást" - mondta az egykori csillag. Manduláékra a fináléért a nyolcadik helyen kiemelt Martinez, Petrova spanyol, orosz, vagy a második helyre rangsorolt Ruano-Pascual, Suarez spanyol, argentin alakulat vár majd. Amennyiben azonban úgy játszanak, mint Hantuchováék ellen (adogatásukat mindösszesen egyszer veszítettek, s négyből négy bréklabdát értékesítettek), egyik kettős ellen sem esélytelenek.

Magyar szempontból egy jó, valamint egy rossz hír érkezett még Melbourne-ből, a jóval illik kezdeni: a junior lányok között Németh Virág valósággal lemészárolta ausztrál ellenfelét, szinte pillanatok alatt gyalulta le 6:1, 6:0-ra Tiffany Welfordot. És hogy száz százalékos mérleggel azért ne zárjuk a napot, arról Szatmáry Adrián gondoskodott: azok után, hogy egyéniben az első fordulóban búcsúzott, párosban sem érte meg a második kört. A jugoszláv Karolj Fodor oldalán három szettben szenvedtek vereséget az osztrák Deussner, Wolfler duótól, így a fiúknál a továbbiakban már nem vagyunk érdekeltek.

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016

A világ legrövidebb könyveinek tréfás listájára lassan felkerülhetne a következő cím is: "akik meg tudták verni Andre Agassit (2. a világranglistán) az Australian Openen". Az amerikai zseni rendre parádés játékkal rukkol elő a melbourne-i hőségben (még csak három vereséget számlál Ausztráliában), ezúttal a francia Sebastien Grojeant (16.) ütötte le precíziós játékkal a pályáról, s zsinórban negyedik elődöntőjére készülhet. 1999-ben, 2000-ben és 2001-ben nem állt meg öt győzelemnél, a végső győztesnek járó serleget is magasba emelhette, tavaly viszont erre esélyt sem kapott, mert sérülés miatt nem is állhatott rajthoz. Idén viszont teljesen egészségesen érkezett az ausztrál kontinensre, s ha már így alakult, nem is kegyelmez ellenfeleinek. Grosjeannal sem tett kivételt, pedig a francia egynéhányszor már megtréfálta a múltban a tar fejű jenkit: a 2003-as Australian Open negyeddöntőjében azonban semmit nem tehetett az Agassi-henger ellen.

A mérkőzésről csak szuperlativuszokban lehetne írni, de szavakkal igen nehéz lenne visszaadni azt, ami a pályán folyt. Talán legyen elég annyi, hogy Agassi két óra alatt nyert 6:3, 6:2, 6:2-re, de mindezt úgy, hogy Grosjean is tudása közel száz százalékát nyújtotta, s korántsem játszott alárendelt szerepet. Sőt, mindent megpróbált, amit csak lehetett, szórta a nyerő ütéseket (összesen 40-ig jutott), de Agassi ezen a napon verhetetlen volt. Még ha Grosjean kicsivel kevesebbet hibázott volna, akkor is csak kozmetikázni tudta volna az eredményt, megfordítani semmiképpen sem. S különben is, Agassitól még ilyen arányban sem szégyen kikapni, ezt a francia is tudja jól. "Ebben a formájában Andre verhetetlen, szinte lehetetlen lesz őt itt megállítani" - mondta Grosjean. "Mindent jól csinál, amit csak kell, jól szervál, keményen üti meg a labdákat, s még a pályán sem tölt el a kelleténél több időt. Bárkinek is kell majd vele az elődöntőben megmérkőznie (a dél-afrikai Ferreira lesz a "szerencsés" - a szerk.), iszonytatóan nehéz dolga lesz."

"Az első és legfontosabb dolog, hogy győztesen hagyjam el a pályát minden meccs után" - hangzottak Agassi szavai. "Amennyiben azonban esély mutatkozik arra, hogy minél hamarabb lerendezzem aktuális ellenfelemet, akkor én nem fogok pepecselni. Ha nyerni akarok, márpedig miért ne akarnék, még két meccset meg kell nyernem, ahhoz pedig kell majd az az energia, amit például ma megspóroltam. A meccsről csak annyit, hogy elégedett vagyok a játékommal, jól szerváltam, jól mentek az alapvonalütések, röviden egyben voltam."

Másodikként, óriási meglepetésre Wayne Ferreira jutott a legjobb négy közé, miután két nagyon szoros és egy sima szettben legyőzte a 4. helyen kiemelt spanyol Juan Carlos Ferrerót. A dél-afrikai játékos 11 év után került újra Grand Slam-torna elődöntőjébe.

Venus Williams (2.) ugyan kicsivel halványabb produktummal rukkolt elő, mint Agassi Grosjean ellen, ez is elég volt azonban ahhoz, hogy totálisan tönkretegye Daniela Hantuchova (8.) napját. A szlovák a Manduláéktól elszenvedett páros vereség után (igazából előtte, a párost később rendezték) egyéniben sem jutott elődöntőbe, pedig nagyon fogadkozott, hogy a tavalyi harmadik körös vereség után idén legyőzi az idősebbik Williams nővért. Nem sikerült revansot vennie, s ebben főleg Williams adogatásai a ludasak: férfiakat meghazudtoló szervákkal kergette az őrületbe Hantuchovát, szórta az ászokat (összesen hatot), első adogatásainak 87 százalékából csinált pontot. Egy ízben 201 kilométeres óránkénti sebességgel szervált, ilyen gyorsan 2001 óta nem nyitottak labdamenetet a női mezőnyben. Igaz, még ez is elmaradt a Venus által tartott világcsúcstól, 1998-ban Zürichen 205 kilométeres sebességet mutatott a radar Venus adogatása után.

"Komolyan mondom, ezek az adogatások hihetetlenek" - bosszankodott Hantuchova. "Felmegy az ember a pályára, úgy érzi, van esélye a győzelemre, erre ilyen szervákat kap a képébe. Ezek ellen nincs ember, aki tudna tenni valamit." Venus csak vigyorgott a 6:4, 6:3-as eredménnyel záruló találkozó után. "Én nem tudom, mekkorákat szerváltam, csak csináltam a dolgom" - mondta a kulcsszituációkban rendre jól összpontosító csokilány. "Nem akartam én rekordot dönteni, de mindig ilyenkor sül el a kezem."

Az elődöntőben a belga Henin-Hardenne-nel (5.) küzdhet meg, aki 6:2, 6:2-re verte a spanyol Ruano-Pascualt (63.). Nem volt ám ez sem olyan sima meccs, mint amilyet az eredmény sejtet, a Davenportot maratoni csatában búcsúztató belgának szusszanásnyi időt sem engedélyezett a spanyol, s alaposan megdolgoztatta. Henin elsősorban rutinjának köszönheti továbbjutását, a szoros játékokból szinte mindig ő jött ki győztesen.

Vegyes párosban folytatódott a veterán Martina Navratilova sikersorozata, az indiai Leander Paes oldalán két szettben verték a harmadik helyen kiemelt Lihovceva, Knowles orosz, bahamai kettőst.

Koncz Dávid