Vágólapra másolva!
Csütörtöki, értékelhetetlen játéka után bravúrral rukkolt elő Mandula Petra az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, a svájci Emmanuelle Gagliardival párban legyőzték a viadal harmadik kiemeltjét, a Janette Husarova, Jelena Gyementyijeva szlovák, orosz kettőst. A férfiaknál elbúcsúzott a nyolcadik helyen kiemelt Albert Costa, a nőknél a Capriati-verő német Marlene Weingärtner.

Csütörtöki gyalázatos játékát bravúrral feledtette Mandula Petra az ausztrál nyílt teniszbajnokság párosversenyében, a svájci Emmanuelle Gagliardi oldalán ugyanis bejutott a harmadik fordulóba. Nem is akármilyen kettős skalpját szerezték meg, a Janette Husarova, Jelena Gyementyijeva szlovák, orosz duót verték három játszmában, nevezettek pedig harmadik kiemeltként vitézkedtek Melbourne-ben. Szerencsére csak idáig.

Petráék remekül kezdték a meccset, az első játszmát simán, 6:2-re nyerték meg. Ezután tartottak egy kis pihenőt, Husarováék 6:3-mal egyenlítettek, ezzel azonban el is lőtték minden puskaporukat: Petráék a döntő szettben 19 perc alatt lenullázták őket, s jutottak a harmadik fordulóba, ahol akár egy másik magyar érdekeltségű párossal is összecsaphatnak. Gubacsi Zsófia ugyanis a spanyol Martinez-Granados oldalán, még első fordulós találkozón három játszmában legyőzte az amerikai Ashley, Spears kettőst, s ha a második kört is sikerrel teljesítik a Kostanic, Hopkins horvát, amerikai duó ellen, akkor biztosan lesz magyar játékos a legjobb nyolc között.

Hogy teljesen boldogak azért ne legyünk a pénteki nap után, arról a Rittner, Vento-Kabchi német, venezuelai páros gondoskodott, háromszettes csatában ugyanis felülkerekedtek a harmadik magyar érdekeltségű társaságon, a Marosi Katalin, Samantha Reeves alkotta duón.

Ami az AusOpenen eddig történt/sport/egyeni/tenisz/20030115amiaz.htmlAgassi vérengzett, Kurnyikova égett az AusOpenen/sport/egyeni/tenisz/20030115agassi.html

Ami az egyéni versenyt illeti, a férfiaknál az Australian Open 1995-ös, 2000-es és 2001-es bajnoka, az amerikai Andre Agassi (2. a világranglistán) zsinórban 17. győzelmét aratta az ausztrál metropoliszban (tavaly sérülés miatt nem indulhatott), ezúttal a a viadal 1998-as elődöntősét, francia Nicolas Escudét (37.) takarította el az útjából négy játszmában. Parázs kis meccset játszottak egyébként, Agassi utóbb meg is jegyezte, hogy eleddig a gall késztette a legnagyobb erőbedobásra. Különösen a második játszmában, amit Escudé 6:3-mal zsebre is tett, de a mérkőzés egyéb részeiben sem játszott alárendelt szerepet. Ennek alátámasztására csak egy adalék, a tar fejű jenkinek összességében 16 bréklabdát kellett hárítania, s nem állt messze attól, hogy öt szettre kényszerüljön: a francia 3:1-re vezetett a negyedikben, Agassi innen fordította a maga javára az állást. "Nicolas fantasztikusan teniszezett ma, a ritörnöket csodálatos érzékkel bombázta vissza a térfelemre, s végig nagy nyomás alatt tartott" - mondta Agassi, aki az első tengerentúli legény lehet, aki négyszer tud diadalmaskodni Melbourne-ben. "Nicolas az az ember, akit mindenki szeretne a lehető legtávolabb tudni magától a főtáblán, bárkire veszélyes lehet. S ha megérzi, hogy győzhet, senki nem állíthatja meg." Agassinak azért sikerült.

A spanyol Felix Mantillának (73.) meg nyolcadik helyen kiemelt, Roland Garros-győztes honfitársának, Albert Costának (8.) sikerült megálljt parancsolnia, ötszettes csata után jutott a következő fordulóba. Mondhatni, ahogy szokott, ugyanis mindkét eddigi ellenfelét öt szett után küldte haza. Az "armadából" Juan-Carlos Ferrerónak (4.) is túlóráznia kellett a francia Fabrice Santoro (34.) ellen, szintén öt játszmában, több mint három és fél órás küzdelem után ment tovább. "Az első három játszmában fájdalmat éreztem a combközelítő izmomban, ez meglehetősen zavart. Egy kicsit bizonytalan is voltam, mert a legutóbbi két alkalommal nem sikerült túljutnom a harmadik fordulón. Az ötödik szettben viszont már nagyszerűen adogattam, azt hiszem, ezzel sikerült nyernem" - értékelt a 22 éves játékos. A következő fordulóban a 18 esztendős horvát tinédzserrel, a még csak harmadik GS-tornáján szereplő Mario Anciccel (88.) találkozik, aki négy játszmában verte a Sávoltot is legyűrő ausztrál Peter Luczakot (178.).

Pestiesen szólva már az sem volt semmi, hogy az esti főprogramban két olyan teniszező - az örmény Szargszjan (94.) és az ausztrál Philippoussis (104.) - kapott helyett, akik az élbolytól meglehetősen messzire tanyáznak, de még ez is eltörpült ahhoz a szenzációhoz képest, hogy a melbourne-i születésű kedvenc - aki összes eddigi meccsét a night sessionben játszotta - végül elvérzett az európai játékos ellen. Pedig az első szettet még nagy nehezen behúzta 7:5-re, ezután azonban Szargszjan ragadta magához a kezdeményezést. Előbb 7:5-tel egyenlített, majd egy 6:0-ás rohammal demoralizálta ellenfelét, végül 6:4-gyel biztosította helyét a következő fordulóban. Az ausztrálok egyik szeme fénye számára így befejeződött a torna, pedig az előző körben a thaiföldi Srichaphant verte, sokan arra sem tartották ezért esélytelennek, hogy a második hetet is megéli. Nem élte meg.

Capriati címvédőként búcsúzott/sport/egyeni/tenisz/20030113capriati.html

A nőknél egyetlen meglepő eredmény sem született, talán egyedül az első fordulóban a címvédő Jennifer Capriatit kiverő Marlene Weingärtner (90.) búcsúját kell kiemelni. A németet a spanyol Virginia Ruano-Pascual (63.) győzte le három játszmában. Venus Williams (2.) simán legyalulta a német Anca Barnát (69.), később meg is jegyezte: "Ezt már szeretem, meccsről meccsre jobban érzem magam. Ma különösen az első szettben jeleskedtem, ezt a formámat igyekszem majd hozni az elkövetkezendő fordulókban."

A vegyes párosok küzdelmében a 46 éves Martina Navratilova az indiai Leander Paesszel magabiztosan nyert egy ausztrál kettős ellen. Nem az Australian Opennel kapcsolatos, de örömteli hír, hogy megszületett első gyermeke Jonas Björkmannak, a svédek páros-specialista teniszezőjének. "Minden tökéletesen ment. Ez összehasonlíthatatlanul nagyobb boldogság, mint egy Grand Slam-tornát megnyerni" - mondta a 30 éves klasszis, miután felesége, Petra világra hozta kisfiát, Maxot.

Björkman éppen a baba érkezése miatt mondta le szereplését az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A jobbkezes játékos, aki párosban háromszor győzött a melbourne-i viadalon, és egyszer Wimbledonban is diadalmaskodott, úgy tervezi, hogy január 27-én, a milánói ATP-tornán tér vissza.

Koncz Dávid