Vágólapra másolva!
Megalázó, 6:0, 6:0-s vereséget szenvedett Mandula Petra a végső győzelemre is esélyes belga Kim Clijsterstől az ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójában. Meglepetés, hogy kiesett a négyszeres Australian Open-győztes amerikai Monica Seles, valamint búcsúra kényszerült egy másik egykori világelső, a brazil Gustavo Kuerten is. Serena Williamst trágárságért megbüntették, erőlködés nélkül jutott viszont a harmadik körbe.

Mandula Petra (98. a világranglistán) lejáratta magát. Sajnos nem lehet másként értékelni azt a gyalázatos produktumot, amit az Australian Open második fordulójában, a belga a Kim Clijsters (4.) ellen mutatott be, 33 perc alatt szenvedett 6:0, 6:0-s vereséget. A legnagyobb baj egyébként nem ez, mert például az Australian Open-győztes Mary Pierce-szel (50.) is megesett, hogy tavaly lenullázta őt a melbourne-i címvédő, de az idei versenyen már az első fordulóban búcsúra kényszerülő amerikai Jennifer Capriati (3.), a francia azonban nem játszott olyan alárendelt szerepet, mint most Mandula Petra.

Pedig éljátékosunkat fűthette volna a visszavágás vágya, hiszen a 2001-es Roland Garros negyeddöntőjében éppen Clijsterstől szenvedett szoros meccsen vereséget, de érthetetlen módon eleve feltartott kezekkel vonult ki magyar idő szerint csütörtök hajnalban a pályára. A belga azt csinált vele, amit csak akart, Mandula pedig ezt teljes nyugalommal tűrte. A győzni akarás legapróbb jelét sem lehetett felfedezni rajta, mihamarabb túl akart lenni a kötelező vereségen. Mozgása, ütései a mérhetetlen unottságról tanúskodtak, s sajnos azt kell mondjuk, a pályán tanúsított magatartása messze volt attól, amit sportembertől elvárhatunk. Mi sem példázza ezt jobban, mint amit Clijsters meccslabdájánál művelt: miután a belga befejezte a számunkra gyalázatos eredménnyel záruló találkozót, kínjában ünnepelni kezdte magát, hogy befejeződtek szenvedései. Illúzióink nem voltak, nem Petra volt a mérkőzés esélyese, de ennél azért tisztesebb helytállást, méltóbb búcsút képzeltünk el. Nem sikerült.

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016Ki a legszebb teniszezőnő?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29744Ami az AusOpenen eddig történt/sport/egyeni/tenisz/20030115amiaz.html

De persze úgy nem is lehet elkerülni a sima vereséget, ha valaki egyetlen második adogatásából sem tud pontot csinálni, s az elsőknek is csak 38%-át tudja értékesíteni. A 22 ki nem kényszerített hiba sem éppen sikert sejtető adat, hát még, ha vetünk egy pillantást az összes labdamenetre: Mandula mindösszesen 17-et tudott csak megnyerni, míg Clijsters, akit egyre inkább a végső siker egyik várományosaként emlegetnek, 52-t. A nyerő ütések 9-4-es aránya még egészen elfogadhatónak mondható, legalább ebben a műfajban nem lett kiütés a vége, s a teljes igazság kedvéért azt is tegyük hozzá, hogy Mandulának azért volt két lehetősége, hogy elvegye Clijsters adogatását, más kérdés, hogy mindkétszer félelmetes hibát vétett. Párosban ugyan még javíthat, de nehéz lesz feledtetnie csütörtöki játékát.

Monica Selesnek (7.) sem lesz könnyű megmagyarázni, hogy mit csinált a második körben, három játszmában ugyanis kikapott a selejtezőből főtáblára került cseh Klara Koukalovától (113.). A korábbi négyszeres Australian Open-győztes most először búcsúzott el a verseny ily korai fázisában, korábbi hét indulása alkalmával mindig eljutott legalább a legjobb nyolcig. Mostani kiesése után máris hallani olyan pletykákat, hogy az egykori világelső az év végén befejezi pályafutását.

Seles mentségére szól azonban, hogy a találkozó alatt végig bokasérüléssel bajlódott, rögtön a harmadik játék után ápolást kellett kérnie. Úgy tűnt, hatott a kezelés, hiszen az első szettet rövidítésben még meg tudta nyerni, ezt követően azonban a pályafutása eddigi legnagyobb sikerét elérő Koukalova akarata érvényesült, s 7:5, 6:3-mal fordított. "Mindent megpróbáltam, a fájdalom ellenére is harcoltam, ahogy tudtam, ennyi volt ma bennem" - mondta Seles. "Klara különben is szenzációsan játszott, ide-oda futtatott, s néhány parádés ütéssel is előrukkolt. Nem tudtam tenni ellene semmit."

Serena Williams (1.) az első fordulóban bemutatott csapnivaló játéka után derekasan megemberelte magát, s lelőtte a pályáról a belga Els Callenst (66.), bosszús csak amiatt lehet, hogy káromkodás miatt 1500 dolláros büntetést kapott. A bírák a francia Loit elleni meccsén elhangzott egyik, saját magát korholó mondatát kifogásolták, s rótták ki rá ezért a nyitó kör 15 büntetése közül a legsúlyosabbat. "Még mindig nem vagyok elégedett, sokkal előrébb kellene a játékban tartanom" - békétlenkedett a világelső. "De lesz ez még jobb is, higgyék el."

Szenvedtek a világelsők az AusOpenen/sport/egyeni/tenisz/20030114avilagelsoket.htmlCapriati címvédőként búcsúzott/sport/egyeni/tenisz/20030113capriati.html

A férfi világelső, Lleyton Hewitt sem vacakolt sokat honfitársával, Todd Larkhammel (235.), alig több mint hetven perc alatt zavarta be az öltözőbe. Larkham hasonlóan sima vereséget szenvedett, mint a koreai Li szerdán Agassitól, igaz, ő nem egy, hanem két játékot tudott begyűjteni. Hewitt fölényének bizonyítására amúgy csak egy adat: a nyerő ütések tekintetében 40-5-re kerekedett felül nem túl ismert honfitársán.

A játéknap legnagyobb meglepetését a férfiaknál is egy cseh, jelesül Radek Stepanek (69.) okozta, aki a brazil Gustavo Kuertennél (29.) bizonyult jobbnak öt kőkemény játszmában. A Roland Garros háromszorosan megkoronázott királya 3 órát és 47 percet töltött a pályán, végeredményben teljesen feleslegesen: ezúttal sem sikerült túlszárnyalnia eddigi legjobb melbourne-i szereplését, most sem jutott túl a második fordulón. A fiaskó okait egyébként Kuerten leginkább abban keresgélheti, hogy míg nyerő ütésből máskor rendre szép számmal mutat be, addig csütörtökön 82-45-re maradt alul ebben a tekintetben Stepanekkel - aki a 16 közé jutásért a világelső Hewitt-tal mérkőzik - szemben.

A kiemeltek közül Marat Szafin (3.) elhullajtott egy játszmát a spanyol Montanes (81.), a tavalyi elődöntős Jirí Novak (7.) kettőt a belga Olivier Rochus (64.) ellen, Andy Roddick (10.), Roger Federer (6.), James Blake (28.) és David Nalbandian (12.) ellenben sima sikerrel lépett tovább. Kiesett viszont a 13. helyen kiemelt chilei Fernando Gonzalez (17.), akit a spanyol Alberto Martin (66.) gyűrt le négy játszmában. A hispán játékossal kapcsolatban érdemes megemlékezni arról, hogy tavaly ő búcsúztatta Lleyton Hewittot az első fordulóban.

Tizennégy év után sikeresen tért vissza az ausztrál nyílt teniszbajnokságra a sportág élő legendája, Martina Navratilova. A 46 éves amerikai klasszis az orosz Szvetlana Kuznyecova oldalán szerepel idén párosban. Navratilova legutóbb 1989-ben indult Melbourne-ben, egyesben negyeddöntős volt, párosban pedig diadalmaskodott Pam Shriverrel. Navratilova egyébként radikális változásokat sürget, és azzal vádolta meg a versenyeket szervező WTA-t, hogy gátat vet a női tenisz fejlődésének. "Emelné a színvonalat, ha a jövőben szétválasztanák az első- és másodrangú tornákat, s az idény végén a játékosok kieshetnének, illetve feljuthatnának. A legjobbaknak sokkal többször kellene találkozniuk, hiszen a látványos meccsek vonzzák a nézőket" - mondta a 46 éves klasszis, aki egyesben és párosban 56 Grand Slam-eseményen diadalmaskodott.

Navratilova ismét pályára lép/sport/egyeni/tenisz/20021226navratilova.html

A csehszlovákból amerikaivá lett Navratilova a férfiak Mester-sorozatának mintájára egy kiemelt szériát hozna létre a nők számára is, hogy a legjobbaknak ne kelljen évente 20-25 versenyre utazniuk. Ami a WTA-ban való szerepvállalást illeti, arról azt mondta, hogy majd csak pályafutása végső befejezése után - korábbi elképzelései szerint ez valamikor 2003 végén lesz - kapcsolódna be a menedzsment tevékenységébe. A szervezet élén egyébként 15 hónap után ismét változás lesz, mert a korábban a Nike-nál dolgozó Kevin Wulff lemondott elnöki tisztségéről, és a konkurens adidasnál tevékenykedik tovább.

Koncz Dávid