Vágólapra másolva!

Tíz hónapot kapott a doppingoló világbajnok vívó

Tíz hónapos eltiltással sújtották a múlt évben doppingvétségen ért francia világbajnok vívót, Loic Attelyt.

A 2001-ben tőr csapatban arany-, egyéniben ezüstérmes versenyzőt tavaly június 16-án, Caracasban ellenőrizték, s a helyben, majd Buenos Airesben is elvégzett tesztek egyformán nandrolonhasználatot mutattak ki.

Attely fellebbezett, s René Roch, a nemzetközi szövetség ugyancsak francia elnöke formai hibákra hivatkozva "felmentette" a vívót, amit már csak azért is megtehetett, mert egyik labor sem szerepel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalos listáján.

A francia szövetség javaslatára egy Párizs környéki intézetben is megvizsgálták a mintát, s az eredmény harmadszorra is pozitív lett. Attely eltiltása visszamenőlegesen lépett érvénybe, így április 16-tól újra versenyezhet.