Vágólapra másolva!
A budapesti Jégcsarnokban hatalmas koreai sikerrel zárult a rövidpályás gyorskorcsolyázók junior világbajnoksága: az ázsiai ország versenyzői öt világcsúcsot értek el, s mindkét aranyérmet megszerezték.

Bár a Jégcsarnokban távonként is eredményt hirdettek, itt a dobogosók csak a nemzetközi szövetségi emlékplakettjeit kapták, s nem vb-érmeket. Az 1500, 500 és 1000 méteres távok eredményei alapján a legjobb hat korcsolyázó egy "szuper döntőben", 1500 méteren további pontokért versenyzett, s a végeredmény a négy részpontszámból alakult ki. A koreaiak taroltak, minden érmet ők szereztek meg (!) s a három nap során ráadásul öt világcsúcsot értek el. A férfiaknál Li Hon Szuk, a nőknél Bjun Csun Sza lett a világbajnok. A magyarok közül Kovács Ádám a 15., Nagy Mariann a 22. helyen zárt.

A vb szombati napján az 500 méteres távokon három világcsúcs is született. A nőknél Bjun Csun Sza először az elődöntőben 44,986 másodpercre javította a kanadai Drolet 45,305-ös korábbi rekordját, majd a fináléban immár a saját világcsúcsát faragta le 44,905-re. A férfiaknál Li Hon Szuk 42,536 mp-re javította az eddig legjobbnak számító 42,568-as időt, amit a kanadai Tremblay tartott. Vasárnapra is jutott két dél-koreai világcsúcs, Kim Hjun Kon az 1000 méter előfutamában 1:27,983 másodpercre javította honfitársa, Szung Je Li két éve elért 1:28,220 mp-es korábbi rekordját. Kim Hjun Kon a férfiak szuper döntőjében, 1500 méteren is kitett magáért, itt 2:16,376 mp-cel ért el világcsúcsot; a régit az egyesült államokbeli, de vélhetően magyar felmenőkkel is rendelkező Misi Toth tartotta 2:17,146 mp-cel.

Eredmények, férfiak:
1500 m (84 induló):
1. Li Hon Szuk (dél-koreai) 2:20,143 p
2. Hamelin (kanadai) 2:20,712, 3. Giroux (kanadai) 2:20,810
... 21. Lóth Dávid Manó 2:27,081
... 22. Kovács Ádám 2:27,908 p
... 38. Darázs Péter 2:28,724

500 m (84 induló):
1. Li Hon Szuk 42,536 mp (világcsúcs, régi: 42,568, Tremblay, kanadai, 1999)
2. Hamelin 42,816
3. Szung Szi Bak (dél-koreai) 43,049
... 11. Kovács Ádám 44,019
... 47. Lóth Dávid Manó 47,508
... Darázs Pétert kizárták

1000 m (84 induló):
1. Kim Hjun Kon (dél-koreai) 1:34,899 (az előfutamban világcsúcs: 1:27,983. régi: 1:28,220, Szung Je Li, dél-koreai, 2001), 2. Szung Szi Bak 1:35,134
3. Li Hon Szuk 1:39,216
... 14. Kovács Ádám 1:41,548
... 32. Darázs Péter 1:41,161
... 37. Lóth Dávid Manó 1:41,033

szuper döntő, 1500 m (6 induló):
1. Kim Hjun Kon 2:16,376 (világcsúcs, régi: 2:17,146, Misi Toth, egyesült államokbeli, 2000)
2. Szung Szi Bak 2:16,376
3. Giroux 2:17,949

A világbajnokság végeredménye:
1. Li Hon Szuk 84 pont
2. Kim Hjun Kon 68
3. Szung Szi Bak 63
...15. Kovács Ádám
... 33. Lóth Dávid Manó
... 44. Darázs Péter

nők:
1500 m (57 induló):
1. Bjun Csun Sza (dél-koreai) 2:22,097 p
2. Kang Jün Mi (dél-koreai) 2:22,205
3. Kim Min Jung (dél-koreai) 2:23, 484
... 34. Nagy Mariann 2:37,196
... 35. Heidum Bernadett 2:37,384
... 36. Darázs Rózsa 2:38,784

500 m: (56 induló):
1. Bjun Csun Sza 44,905 mp (világcsúcs, régi: 44,985, Bjun Csun Sza, középdöntő)
2. Kang Jün Mi (dél-koreai) 44,934
3. Borogyulina (orosz) 45,354
...19. Heidum Bernadett 47,894
... 22. Nagy Mariann 48,302
... 23. Darázs Rózsa 48,658

1000 m (56 induló):
1. Kim Min Jung 1:39,667
2. Borodulina (orosz) 1:39,913
3. Bjun Csun Sza időeredmény nélkül, mert a döntőben kizárták
... 13. Nagy Mariann 1:42,371
... 21. Darázs Rózsa 1:42,878
... 38. Heidum Bernadett 1:44,001

szuper döntő, 1500 m (6 induló):
1. Kang Jün Mi 2:29,986
2. Bjun Csun Sza 2:30,002
3. Kim Min Jung 2:30,039

A világbajnokság végeredménye:
1. Bjun Csun Sza 89 pont
2. Kang Jün Mi 76
3. Kim Min Jung 68
... 22. Nagy Mariann
... 29. Darázs Rózsa
... 34. Heidum Bernadett

Fábik Tibor