Vágólapra másolva!

Egy hetet csúszhat a wimbledoni GS-viadal

Angol lapértesülés szerint 2005-től a jelenleginél később kezdődik a wimbledoni teniszbajnokság, így nem két hét, hanem három választja majd el a párizsi Grand Slam-tornától.

A The Times úgy tudja, hogy a sportág négy legjelentősebb versenyével foglalkozó bizottság a hétfőn rajtoló s január 26-án befejeződő melbourne-i viadal alatt is tárgyal a módosításról. A wimbledoni nem hivatalos füves pályás világbajnokságot 1897 óta mindig június utolsó "teljes" hetében kezdik.

Az egyhetes csúszás sokat segítene azoknak a teniszezőknek, akik nem igazán kedvelik a gyors s kiszámíthatatlan gyepet. A Roland Garrost követő három hétben ugyanis már jobban fel tudnának készülni, nem kellene eleve "feltartott kézzel" menniük az angol fővárosba. Ez főleg a salakspecialistákra vonatkozik, akik az elmúlt években rendre lemondták a szereplést, vagy gyorsan búcsúztak.

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016

A wimbledoni példa is bizonyítja: a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) mindent megpróbál, hogy kevésbé megterhelővé változtassa a jelenleg szinte egész éves programot nyújtó versenynaptárt. Francesco Ricci-Bitti elnök szerdán közölte: a jobb felkészülés érdekében két hónappal elcsúsztatnák az ausztrál nyílt bajnokságot. "Túlságosan korán kell először csúcsformába lendülniük. Ezért arról tárgyalunk az illetékesekkel, hogy az Indian Wells-i és a Key Biscayne-i torna előrehozásával teremtenénk helyet márciusban az Australian Opennek. Januárban pedig európai fedettpályás versenyek jelentenék a szezonkezdetet" - mondta.

Az elmúlt napokban számos klasszis panaszkodott amiatt, hogy a januári melbourne-i forróság már-már életveszélyes, ezért hetekkel később kellene lebonyolítani a szezon első Grand Slam-tornáját.