Vágólapra másolva!
Szenzációsan kezdett Egyed Krisztina a hollandiai Heerenveenben a négytávú összetett gyorskorcsolya Európa-bajnokságon: 500 méteren a harmadik legjobb időt érte el.

Egyed az utolsó párban rajtolt, és kikapott ugyan a hazaiak egyik kitűnőségétől, Annamarie Thomastól, de legyőzőjén kívül csak a németek világklasszisa, Anni Friesinger bizonyult nála gyorsabbnak. Mögötte végzett viszont a másik német csillag, Claudia Pechstein. Hivatalos eredményhirdetés távonként ugyan nincs, de jelképesen azért az első hármat, köztük az élete eddigi legjobb teljesítményét produkáló magyar korist, díjazzák.

Egyed Krisztina természetesen nagyon örült a harmadik helyezésének, hiszen ilyen jó eredményre eddig még sem kontinensviadalon, sem világbajnokságon nem volt képes. "Remekül elkaptam a rajtot" - mondta röviddel a verseny után a négy olimpiát is megjárt magyar bajnoknő. "Jól sikerült az első kanyar is, s úgy éreztem, ha egy kicsit hosszabb a táv, megelőzhettem volna ellenfelemet, a holland Thomast. Nagyon boldog vagyok, nem számítottam ilyen jó helyezésre. A verseny előtt azt mondtam: ha a legrövidebb távon az első tíz között végzek, akkor már elégedett leszek."

Eredmények:
nők, 500 m:
1. Friesinger (német) 39.39 mp
2. Thomas (holland) 39.98
3. Egyed Krisztina 40.21

Szombat déltől az 1500, majd a 3000 méteres távú versenyek következnek.

férfiak, 5000 m:
1. Romme (holland) 6:26.72 p
2. Ritsma (holland) 6:34.28
3. Zygmunt (lengyel) 6:35.71

Az állás két táv után:
1. Tuitert (holland) 76,376 pont
2. Romme 76,502
3. Ritsma 76,538

Szombaton az 1500 méteres versenyt rendezik.