Vágólapra másolva!

Kuerten régi fényében akar tündökölni

Az idén a vártnál szerényebb eredményeket elérő Gustavo Kuerten jövőre mindent megtesz nimbusza visszaszerzéséért, ezért el akar indulni a szezon valamennyi jelentős tornáján.

Ennek leginkább a wimbledoni Grand Slam-verseny szervezői örülhetnek, mert a brazil klasszis a legutóbbi két alkalommal távolmaradt a nem hivatalos füves pályás világbajnokságtól. Pedig 1999-ben negyeddöntős volt, igaz, előtte kétszer is nyeretlenül búcsúzott, s 2000-ben is csak a harmadik fordulóig jutott.

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016

"Pályára lépek a négy Grand Slam-viadalon, s a Mester-sorozat állomásain is ott akarok lenni. Néhány kisebb torna is szerepel a programomban. Egyértelmű a célom: ismét be szeretnék kerülni a közvetlen élmezőnybe" - szögezte le a Roland Garroson már háromszor győztes korábbi világelső.

Kuerten idén 16 tornán vett részt, de csak a brazíliai Salvador de Bahiában maradt veretlen. A GS-versenyeken nem remekelt, Melbourne-ben az első, Párizsban és New Yorkban egyformán a negyedik fordulóban esett ki. Ennek megfelelően a világranglistán a tavaly év végi második helyről a 37.-re esett vissza. Mentségére szolgál, hogy februárban csípőműtéten esett át, s két hónapot ki kellett hagynia.