Vágólapra másolva!

Öt évet kaptak a meztelenkedő tornásznők

Öt évig semmiféle, a Román Torna Szövetség által rendezendő eseményen nem vehet részt az a három visszavonult versenyző, akik meztelenül mutattak be gerendagyakorlatokat az egyik japán kereskedelmi televízió adásában.

Az olimpiai és világbajnok Lavinia Milosovici, illetve két társnője, Claudia Presecan és Corina Ungureanu sem nézőként, sem pedig hivatalos személyként nem látogathatja a viadalokat, edzéseket. "Nagyon sokat ártottak a román tornasport hírnevének" - mondta Nicolae Vieru elnök.

Az ominózus képekhttp://www.mircea.ca/robunny/gymnast/index.html

A három egykori klasszis korábban már fotóalbumban és magazinban is látható volt ruhátlanul.