Vágólapra másolva!
Elégedetten távozott Budapestről a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) vezérkara, amely a hét végén Lamine Diack elnök vezetésével a magyar fővárosban 2004-ben sorra kerülő fedett pályás világbajnokság előkészületeit ellenőrizte.

A Lamine Diack elnök vezette delegáció - amelynek tagja volt Gyulai István, az IAAF főtitkára is - megtekintette a vb leendő helyszínét, a Budapest Arénát, valamint a világbajnokság résztvevőit fogadó szállodákat, s elégedett volt a látottakkal. Salbert Ferenc, a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke arról tájékoztatta az IAAF elnökét, hogy a Budapest Aréna átadást 2003. március 15-ére tervezik, s a létesítményben az első atlétikai viadalra jövő áprilisban kerülhet sor. A vb szervezőbizottsága másfél órás prezentációban számolt be az előkészületekről, s a tervekről, amelyek elnyerték az IAAF-delegáció tetszését.

Atlétikahttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29233

A világbajnokság pénzügyi hátterével kapcsolatban Lamine Diack tárgyalt Jánosi György sportminiszterrel is, s bár konkrét számadatok nem kerültek nyilvánosságra, úgy tűnik, hogy a korábbi hiedelmekkel ellentétben összeáll a vb 630 millió forintra szűkített költségvetése. A szervező bizottság komoly tárgyalások folytat a leendő szponzorokkal és szándéknyilatkozatokkal is rendelkezik. "Készen állunk a feltételek megteremtésére" - jelentette ki Jánosi György.

Lamine Diack hét végi budapesti látogatásának még egy apropója volt: az IAAF kelet-európai konferenciája, amelyet immár 11. alkalommal rendeztek meg. A nemzetközi szövetség tíz éve segíti a volt szocialista országok atlétikájának fejlődését. Az IAAF első számú vezetője szerint a projekt jól működik, s szükség van rá, hogy a térség az átalakuló gazdasági helyzetben támogatást kapjon. A régióba tartozó nemzeti szövetségek évi 15 ezer dollárt kapnak működésükhöz.

Fábik Tibor