Vágólapra másolva!
Az amerikai Chris Byrd lett az IBF profi nehézsúlyú ökölvívó-bajnoka, miután pontozással győzött honfitársa Evander Holyfield ellen.

Az Atlantic Cityben megrendezett gála főmérkőzésén a 32 esztendős Byrd ezzel 35. győzelmét aratta (2 vereség mellett). A 40 éves Holyfieldnek ez volt a 6. veresége (38 győzelem és 2 döntetlen mellett).

"Meg akartam mutatni a világnak, hogy képes vagyok felvenni a versenyt ilyen nagysággal is, mint Holyfield. Egyébként nem igazán okozott gondot, alig tudott megütni" - mondta Chris Byrd egyhangú pontozásos (116-112, illetve kétszer 117-111) sikere után.

Klicsko-Lewis április 13-án/boxutca/20021211klicskolewis.html

Két éve - Vitalij Klicsko legyőzésével - már bajnoki címet szerzett a WBO-nál, nem sokkal később azonban meg kellett válnia övétől, miután vereséget szenvedett Vlagyimir Klicskótól. Mostani győzelméért 2,15 millió dollárt kapott. Holyfield ugyan ötmillióval gazdagodott az összecsapás után, ugyanakkor szegényebb lett egy álommal: máris meghiúsult ugyanis az a terve, hogy az összes nagy szervezet bajnoki övével vonul vissza. "Nem tudtam elég közel kerülni hozzá ahhoz, hogy hatékony legyek. Ráadásul megsérült a bal könyököm, így képtelen voltam igazi horgokra" - értékelt.

A mérkőzést a helyszínen kísérte figyelemmel Lennox Lewis, aki még szeptemberben mondott le IBF-címéről, mivel nem akart megmérkőzni Byrddel. "Elsősorban lendületének és egyéni stílusának köszönheti mostani sikerét. Evander még senkivel sem találkozott, aki hasonlóan bokszolt volna. Már az elején láttam, hogy nem lesz könnyű dolga. Amúgy is, kicsit fáradtnak tűnt" - fogalmazta meg véleményét a brit klasszis.