Vágólapra másolva!
Pete Sampras neve ugyan szerepel a január 13. és 26. között megrendezésre kerülő első Grand Slam-viadal, az Australian Open indulói között, de még mindig bizonytalan, hogy az idei US Open győztese részt vesz-e a viadalon, egyáltalán, hogy folytatja-e pályafutását. Sebastien Grosjeannak meg új edzője van, és úgy néz ki, Martina Hingis mégsem akasztja szögre az ütőjét.

Pete Sampras neve szerepel a 2003-as Australian Open indulói között, ennek oka azonban egy szabályban keresendő: a világranglista első száz helyezettje automatikusan helyet kap a mezőnyben, amennyiben valaki nem kíván indulási szándékával élni, ezt írásban jeleznie kell a rendezők felé. Sampras egyelőre nem nyilatkozott arról, folytatni kívánja-e karrierjét, de talán jelzésértékű, hogy az ausztráloknak a szerdai határidőig még nem küldött lemondó levelet. Ezt eleddig egyedül Todd Martin, a torna '94-es döntőse tette meg, érdekesség, hogy a fináléban akkor éppen Samprastől szenvedett sima vereséget. Aki még feltehetően nem lesz ott Ausztráliában (maximum nézőként), az a francia Arnaud Clément, a L'Equipe című napilap értesülései szerint súlyos csuklósérülést szenvedett, aminek következtében két hónapig harcképtelen lesz.

"Mint mindenki más, mi is kíváncsian várjuk, hogyan alakul Sampras jövője a teniszvilágban" - mondta az Australian Open egyik szóvivője. "Természetesen nagyon bízunk benne, hogy eljön majd Melbourne-be, de egyelőre fogalmunk sincs róla, hogy mit akar csinálni."

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016Pete Samprashttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=36440Pete Sampras ismét a csúcsra ért/sport/egyeni/tenisz/20020909pete.html

Sampras szeptember óta, mikor is megnyerte a US Opent honfitársa, Andre Agassi ellen, egyetlen versenyen sem lépett pályára, ráadásul múlt hónapban megszületett első gyermeke, Christian Charles is. A görög származású klasszis korábban megígérte, hogy novemberben eldönti, folytatja-e a profiteniszt, egyelőre azonban nem nyilatkozott terveiről.

A férfiakkal ellentétben a nőknek személyesen kell bejelentkezniük a versenyre, s a szervezők tájékoztatása szerint a világranglista első száz helyezettje közül 97-en ott lesznek az év első komolyabb erőpróbáján. Még a háromszoros győztes Martina Hingis is jelezte, hogy biztosítsanak számára egy helyet, így feltehetően úgy döntött, egyelőre mégsem akasztja szögre az ütőjét. Egyedül akkor kerülhet veszélybe a szereplése, ha fizikailag nem jön rendbe januárig. "Remek érzés, hogy Martina újra játszani akar végre, ráadásul pont itt, Melbourne-ben" - lelkendezett a versenyigazgató, Paul McNamee. "Ahogy ő, mi is nagyon szorítunk, hogy teljesen jól legyen a torna idején."