Vágólapra másolva!
Az osztrák rendőrség gyorshajtás miatt feljelentést tett Hermann Maier kétszeres olimpiai bajnok síző ellen. A 29 éves lesikló Salzburg közelében járművével a megengedett 100 km/óra helyett 140-nel száguldott.

A rendőrök hosszú ideig követték, majd a repülőtér közelében megállították. Maier a jelentős sebességtúllépés miatt komoly pénzbüntetésre számíthat.

A háromszoros összetett Világkupa-győztes tavaly augusztusban motorbalesetet szenvedett, amelyben teljesen vétlen volt. Nyílt lábtörése miatt még az amputáció lehetősége is felmerült. Szerencsére erre nem került sor, sőt a Salt Lake City-i téli olimpia február 8-ai rajtja előtt már újra síelhetett. Úgy érezte azonban, hogy nem tudna hírnevéhez méltóan szerepelni, ezért távol maradt a játékoktól.

Maier valószínűleg idén sem versenyez még, de legutóbbi, egy hónappal ezelőtti nyilatkozatában hangoztatta, hogy ennek ellenére sem gondol a visszavonulásra.