Vágólapra másolva!
Másfél napos helyszíni szemléjének tapasztalatai azt mondatják Alessandro Sansával, a LEN igazgatójával, hogy Budapest alkalmas a 2006. július 26. és augusztus 6. között sorra kerülő úszó-, műugró-, műúszó- és hosszútávúszó Európa-bajnokság megrendezésére. A végleges döntés december 14-én, a németországi Riesában születik meg.

Az Európai Úszó Liga egyik prominens vezetője véleményét diplomatikusan azzal egészítette ki, hogy a magyar főváros vetélytársaként szintén pályázó hollandiai Eindhovenről ugyanilyen kedvező az álláspontja. Az ő dolga most az összegzés és az értékelés, amelynek alapján a LEN-vezérkar tizenhárom tagja titkos szavazással dönt majd.

Kovács Ági lesz a magyar Eb-pályázat háziasszonya/sport/aplus/kovacsagi/20020808kovacs.html

Ezt a procedúrát befolyásolhatja még a voksolást közvetlenül megelőző utolsó bemutatkozás is. A kandidálók hamarosan megismerik Alessandro Sansa véleményét, és annak alapján módosíthatják, kiegészíthetik, még vonzóbbá tehetik ajánlatukat. Mindkét versengő fél új uszodakomplexumot kíván építeni, a budapesti négymedencés létesítményre a kormány 6 milliárd forint értékben garanciát vállalt. Praktikusan ez a magyar pályázat mellett szól, érzelmileg pedig nem elhanyagolható: 2006-ban lesz pontosan 80 éve, hogy magyar kezdeményezésre Budapesten bonyolították le az első kontinensbajnokságot.

Gyárfás Tamás, a hazai szövetség elnöke a rendezés várható költségeit illetően nem kívánt részletekbe bocsátkozni, ezt a reményei szerint a magyarokra nézve pozitív december 14-i döntés utánra ígérte. Kiss László szövetségi kapitány csak annyit tett hozzá, hogy
éppen aznap van a 61. születésnapja, és a legszebb ajándék a rendezési jog elnyerése lenne.