Vágólapra másolva!
A tornász-világbajnokság legnevesebb díszvendége, a kilencszeres olimpiai bajnok Larisza Latinyina már megérkezett Debrecenbe; a sportág másik legendája, az ötszörös ötkarikás aranyérmes Nadia Comaneci viszont eredeti terveivel ellentétben nem tud Magyarországra jönni. A prágai NATO-csúcstalálkozóról ugyanis George Bush amerikai elnököt kíséri szülőhazája fővárosába, Bukarestbe.

Mindezt "első kézből" tudhatta meg a vb sajtóbizottsága, hiszen Comeneci férje, a kétszeres olimpiai bajnok Bart Conner Debrecenben tartózkodik. Az 1984-es Los Angeles-i ötkarikás játékokon csapatban és korláton győztes Conner az ESPN sporttelevízió szakkommentátoraként, valamint az International Gymnast szaklap szerkesztőjeként érkezett a vb-re. Az ESPN egyébként nemcsak a vb-n forgat, hanem például a Hortobágyon, és a stáb Nádudvaron felkereste a világhírű fazekasmestert, Fazekas Lajost is. (A mesterségét a nevében is viselő Fazekas família az 1700-as évek derekáig vezeti vissza családfáját.)

Szertornahttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=36905

Conner elmondta, hogy Comaneci úgy tervezte, ő is ellátogat Debrecenbe, de a politika keresztülhúzta számításait. Nevezetesen az, hogy Prágában e hét végén döntenek Románia NATO-felvételéről. George W. Bush, az Egyesült Államok elnöke személyes kérésére Comaneci is ott lesz Prágában, majd az ottani tárgyalásokat követő bukaresti ünnepségekre utazó amerikai delegációban is. Így bármennyire sajnálja, nem tud eljönni Debrecenbe.