Vágólapra másolva!
Viswanathan Anand harmadszor nyerte meg a korzikai rapid versenyt. A papírformának megfelelően a döntőben az ex-világbajnok indiai nagymester az exvilágbajnok orosz Anatolij Karpovval csatározott és a másodszori hosszabbításban győzött. A hatodszor megrendezett torna szépséghibája, hogy a bledi sakkolimpia idején rendezték meg, de a 100 ezer eurós díjalap vonzó volt egyes nagymesterek számára, s a nemzeti válogatottban való szereplés helyett inkább Korzikán sakkoztak.

Sorozatban harmadszor nyerte meg a korzikai rapid versenyt a "villámkezű" Viswanathan Anand. Az indiai nagymester nem kis szerencsével jutott tovább a svájci rendszerű előversenyből. A megpróbáltatások későbbi teljesítményén már nem látszottak meg, s a papírformának megfelelően Anatolij Karpovval játszotta a döntőt. Anandra égető szüksége lett volna a bledi sakkolimpián a végelszámoláskor a tisztességesnek mondható 29. helyen végzett indiai válogatottnak. A tehetséges fiatalokkal, Sasikirannal, Harikrisnaval akár nagy meglepetést is okozhatott volna.

Karpovval az orosz csapat már nem számol, ők nélkülözni tudták a sakkozás 12. világbajnokát. Elegendőnek bizonyult, hogy hatéves szünet után Garri Kaszparov a fiatal együttes élére állt, s remek eredménnyel győzelemre vezette őket. A FIDE 14. világbajnoka, Alekszander Halifman is villogott, az ún. performance eredménye a harmadik volt, 2797-nek felelt meg. Nagyon hiányzott a spanyol gárdából Alekszej Shirov, sokan tudni vélik, hogy visszatér Rigába. Az isztambuli sakkolimpián ezüstérmes német csapat éltáblása, Artur Juszupov is inkább Korzikára utazott, Bledben a többieknek esélyük sem volt a siker megismétlésére, a 16. helyen végeztek.

A svájci rendszerű előcsatározások után a negyeddöntőtől kétjátszmás mini páros mérkőzésekkel már kieséses rendszerben folytatódott a küzdelem. A nyolc között már igazi nagy csaták dúltak. A játszmákra a nagymesterek 25-25 percet kaptak és lépésenként 10 másodpercet, döntetlen esetén snellcsatákat vívtak.

Karpov (orosz, 2688) - Tkacsijev (francia, 2632) 2-0
Shirov (spanyol, 2697) - Kazsgalijev (kazahsztáni, 2604) 2,5 - 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1,5 - 0,5)
Anand (indiai, 2755) - Juszupov (német, 2622) 1,5 - 0,5 (1-0, döntetlen)
Drejev (orosz, 2673) - Gurevics (belga, 2634) 1,5 - 2,5 (1-0, 0-1, döntetlen, 0-1)

Az elődöntőben:
Karpov (orosz, 2688) - Shirov (spanyol, 2697) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1-0)
Anand (indiai, 2755) - Gurevics (belga, 2634) 1,5 - 0,5 (1-0, döntetlen)

A döntőben:
Karpov (orosz, 2688) - Anand (indiai, 2755) 2 - 4 (1-0, 0-1, döntetlen, döntetlen, 0-1, 0-1)

Shirov (2699) - Mihalevszki (2524)
Spanyol megnyitás
1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fb5 a6 4. Fa4 Hf6 5. 0-0 Hxe4 6. d4 b5 7. Fb3 d5 8. dxe5 Fe6 9. Hbd2 Hc5 10. c3 Fe7 11. Fc2 Fg4 12. Be1 0-0 13. Hf1 d4 14. h3 Fh5 15. Hg3 Fxf3 16. Vxf3 d3 17. Fb3 Ha5 18. Bd1 Haxb3 19. axb3 Hxb3 20. Bxd3 Vc8 21. Hf5 Ve6 22. Vg4 g6 23. Hxe7+ Vxe7 24. Fg5 Vxe5 25. Bad1 h5 26. Vh4 f6 27. Ff4 Ve4 28. Be3 Vf5 29. Fxc7 Bae8 30. Fd6 Bxe3 31. fxe3 Bf7 32. e4 Ve6 33. e5 fxe5 34. Vd8+ Kh7 35. Bf1 Bxf1+ 36. Kxf1 Hd2+ 37. Ke1 Hc4 38. Vc7+ Kg8 39. Vd8+ Kh7 40. Vc7+ Kh6 41. Ff8+ Kg5 42. b3 He3? 43. Vd8+ Kf4 44. Fh6+ Ke4 45. Vh4+?

Sötét 42. lépésben elkövetett nagy hibáját Shirov pontatlanul használja ki. 45. Vd2 Hf5 46. Vd1 azonnal nyert volna.

45. ... Kd3?

A kapkodásban már nehéz észrevenni a 45. ... Vg4! lehetőséget, s a parti sötét nyerésével fejeződött volna be.

46. Fxe3 Kxe3 és sötét feladta

Anand (2755) - Gurevics (2634)
Francia védelem

1. e4 e6 2. d4 d5 3. Hc3 Hf6 4. e5 Hfd7 5. f4 c5 6. Hf3 Hc6 7. Fe3 cxd4 8. Hxd4 Fc5 9. Vd2 0-0 10. 0-0-0 Fxd4 11. Fxd4 a6 12. Fe3 b5 13. He2 b4 14. Hd4 Hxd4 15. Fxd4 a5 16. g4 Fa6 17. Fg2 Vc7 18. Kb1 Bfc8 19. Bc1 Bab8 20. f5 a4 21. Bhe1 Fc4 22. h4 Vd8 23. f6 gxf6 24. exf6 Kh8 25. g5 Fxa2+ 26. Kxa2 b3+ 27. cxb3 axb3+ 28. Kb1 Ba8 29. Bxc8 Vxc8 30. Vd3 Ba4 31. Ff2 Vb8 32. Fxd5 exd5 33. Vxd5 Vc8 34. Vxb3 Hc5 35. Fxc5 Vf5+ 36. Vc2 és sötét feladta

Shirov (2699) - Karpov (2688)
Orosz huszárjáték

1. e4 e5 2. Hf3 Hf6 3. Hxe5 d6 4. Hf3 Hxe4 5. Ve2 Ve7 6. d3 Hf6 7. Hc3 Vxe2+ 8. Fxe2 Fe7

A dortmundi világbajnok-jelölti torna rapid rájátszásában Shirov már megjátszotta a változatot Topalov ellen. A bolgár nagymester 8. ... g6 9. Fe3 Fg7 10. h3 0-0 11. 0-0-0 Be8 12. Bhe1 a6 13. g4 h6 14. Hd2 Hc6 15. Ff3 Fd7 16. Hde4 Hxe4 17. Fxe4 Bac8 18. Hd5 Hb8 19. f4 Fc6 20. h4 Hd7 21. g5 hxg5 22. hxg5 Hc5 23. Ff3 He6 24. c3 Fxd5 25. Fxd5 c6 26. Ff3 Be7 27. Be2 Bce8 28. Bde1 d5 29. Fc5 után döntő hátrányba került.
9. 0-0 c6 10. Hd4 Ha6 11. Be1 Hc7 12. Ff3 Kf8 13. b4! Fd7 14. b5 d5 15. bxc6 bxc6 16. Bb1 Fd6 17. Bb7 Hfe8 18. Fe3 Fc8 19. Bb3 Fd7 20. Beb1 Ke7 21. Bb7 g6 22. Hb3 Hg7 23. Ha5 Hge6 24. Ha4 c5 25. Hxc5 Hxc5 26. Bxc7 Fxc7 27. Fxc5+ Fd6 28. Fd4 Bhc8 29. Fxd5 Bab8 30. Be1+ Kf8 31. Hc4 Fc5 32. Fe5 Be8 33. Kf1 Bbd8 34. Ff6 Bxe1+ 35. Kxe1 Be8+

Forrás: ORIGO


36. Fe4?!

A nagy időzavarral küszködő Shirov 36. He3 Fxe3 37. fxe3 Bxe3+ 38. Kd2 Be8 39. c4-gyel megtartotta volna nyerőesélyeit.

36. ... Fb5 37. He5?

Az f6 futónak elzárja a menekülési útvonalát.

37. ... Be6 38. c4 Fa4 39. Fh8 f6 40. Hg4 f5 0-1

A papírformának megfelelően a döntőben újabb Anand-Karpov párviadal következett. A prágai Eurotel rapid verseny döntőjében az indiai ex-világbajnok izgalommentesen győzött. Világossal játszotta az első játszmát és az orosz huszárjátékban megadásra kényszerítette ellenfelét. A sorsolás ezúttal Karpovnak kedvezett, az első partiban világossal kezdett, s nyeréssel lépéselőnybe került.

Karpov (2688) - Anand (2755)
Vezérindiai védelem

1. d4 Hf6 2. c4 e6 3. Hf3 b6 4. a3 Fb7 5. Hc3 d5 6. cxd5 Hxd5 7. Fd2 Hd7 8. Hxd5 exd5 9. g3 Fe7 10. Fg2 0-0 11. 0-0 c5 12. dxc5 bxc5 13. b4 Ff6 14. Bb1 c4 15. Bc1 Be8 16. Fc3 Vb6 17. Fxf6 Hxf6 18. e3 a5 19. Vd4 Vb5 20. Bb1 Fc8 21. Vb2 axb4 22. Hd4 Vb6 23. axb4 Fd7 24. Ba1 h6 25. h3 Bab8 26. Bfb1 He4

Korántsem könnyű ezeket az állásokat értékelni, látszólag sötétnek nincs gondja. Karpov azonban váratlan cserére szánja el magát, "megsemmisíti" Anand legszebb tisztjét.

Forrás: ORIGO


27.Fxe4 Bxe4 28.Kg2 h5 29.b5! h4 30.Ba6 Vc7 31.g4 Bxe3

A fontos védőtisztjét nélkülöző világos királyállást egyéb áldozattal sem lehet zavarba hozni. 31. ... Fxg4 32. hxg4 Bxg4+ 33. Kh1 h3 34. Hc6 Bg2 35. Ve5 mindent védett volna.

32. b6 Ve5 33. fxe3 c3 34. Vc2 Vg3+ 35. Kh1 Vxe3 36. b7 Vxh3+ 37. Vh2 c2 38. Bg1 Vxh2+ 39. Kxh2 Bxb7 40. Hxc2 Bb2 41. Bg2 Fxg4 42. Bxg4 Bxc2+ 43. Kh3 g6 44. Bd6 Kg7 45. Kxh4 Bc7 46. Bxd5 Kh6 47. Bd6 Ba7 48. Bgd4 Ba5 49. Bf6 Ba7 50. Kg4 Bb7 51. Kf4 Be7 52. Bd5 Kg7 53. Bfd6 Be1 54. Kg3 Bf1 55. Bd1 Bf5 56. B6d5 Bf6 57. B1d3 és sötét feladta

A második partiban Anandnak nyernie kellett, ez a vártnál könnyebben sikerült.

Anand (2755) - Karpov (2688)
Orosz huszárjáték

1. e4 e5 2. Hf3 Hf6 3. Hxe5 d6 4. Hf3 Hxe4 5. d4 d5 6. Fd3 Hc6 7. 0-0 Fe7 8. Be1

A prágai döntő első partijában Anand 8. c4 Hb4 9. Fe2 0-0 10. Hc3 Ff5 11. a3 Hxc3 12. bxc3 Hc6 13. Be1 Be8 14. Ff4 dxc4 15. Fxc4 Fd6 16. Bxe8 újítással lepte meg Karpovot, 16. ... Vxe8 17. Hg5 Fg6 18. Fxd6 cxd6 19. h4! után kezdeményezéshez jutott.

8. ... Hd6 9. Ff4 0-0 10. c3 g6 11. Ha3 a6 12. Hc2 Ff6 13. He3 He7 14. Vb3 c6 15. h3 Fg7 16. Be2 h6 17. Bae1 Fe6 18. Vb4 Hec8 19. Hg4 a5 20. Vb3 a4 21. Vb4 g5 22. Fh2 Be8 23. b3 axb3 24. Vxb3 b5 25. Hge5 Ba6?! 26. Vc2 He7 27. Hd2 Hc4? 28. Hb3 Ba7 29. Hc5 Fc8?

Forrás: ORIGO


30. Hxc6! és sötét feladta 1-0

A rájátszás első partijában Anand nem villogott. Karpov Hathatós támogatásával menekült meg.

Anand (2755) - Karpov (2688)
Caro-Kann védelem

1. e4 c6 2. d4 d5 3. e5 Ff5 4. Hd2 h6 5. Hb3 e6 6. c3 Hd7 7. Fe3 He7 8. f4 h5 9. Hf3 h4 10. Fe2 Fg4 11. 0-0 Hf5 12. Ff2 Fe7 13. Hbd2 c5 14. h3 Fh5 15. Fd3 Fg6 16. Vb1 c4 17. Fc2 b5 18. Bd1 Hb6 19. Hf1 a5 20. He3 Hxe3 21. Fxe3 Fxc2 22. Vxc2 g6 23. Ff2 b4 24. Fe1 Kf8 25. Hh2 Kg7 26. Hg4 Vd7 27. He3 Vb5 28. Ve2 Bac8 29. b3 Bc7 30. Vg4 Bh5 31. Ve2 Vd7 32. Bdc1 Vc8 33. Fd2 cxb3 34. axb3 bxc3 35. Fe1 Fb4 36. Bc2 Vd7 37. Vd3 Bh8 38. Fxc3 Bhc8 39. Fxb4 axb4 40. Bac1 Bxc2 41. Bxc2 Va7 42. Kh2 Va1 43. Hg4

Forrás: ORIGO


43. … Ve1

Karpov egyszerű nyerést hagyott figyelmen kívül, 43. … Bxc2 44. Vxc2 Vxd4 45. Vf2 Vxf2 46. Hxf2 g5! 47. fxg5 Kg6 48. Hd3 Kxg5 reménytelen lett volna Anand számára.

44. Bc5 Ba8 45. Ve3! Vxe3 46. Hxe3 Ba3 47. Bb5 Bxb3 48. Hg4 Hc8 49. Bb7 Bc3 50. Bxb4 He7 51. Bb8 Bc8 52. Bxc8 Hxc8 53. Kg1 He7 54. Hh2 Hf5 55. Hf3 és döntetlen

Karpov (2688) - Anand (2755)
Elfogadott vezércsel

1. d4 d5 2. c4 e6 3. Hc3 Hf6 4. Hf3 dxc4 5. e3 a6 6. a4 c5 7. Fxc4 Hc6 8. 0-0 Fe7 9. dxc5 Vxd1 10. Bxd1 Fxc5 11. Hd2 0-0 12. Hde4 Hxe4 13. Hxe4 Fe7 14. Fd2 Fd7 15. Fc3 Bfd8 16. Hd6 Fc8 17. He4 Fd7 18. Hd6 Fc8 és döntetlen

Karpov (2688) - Anand (2755)
Grünfeld védelem

1. d Hf6 2. c4 g6 3. Hf3 Fg7 4. g3 d5 5. Fg2 dxc4 6. Ha3 c5 7. 0-0 0-0 8. Hxc4 Fe6 9. 3 Hc6 10. Fb2 Fxc4 11. bxc4 He8 12. e3 Hd6 13. Ve2 cxd4 14. exd4 Hf5 15. d5 Fxb2 16. Vb2 Ha5 17. Bac1 b6 18. He5 Bc8 19. Bfd1 Bc5 20. h4 Vc7 21. Ve2 Hd6 22. Hc6 Be8 23. Be1 e5 24. h5 Hxc6 25. dxc6 e4 26. hxg6 hxg6 27. Bed1 Vxc6 28. Bd4 Bce5 29. Bcd1 Hf5 30. Bd5 Vf6 31. a4 e3 32. f4 Hxg3 33. Vf3 Vxf4 34. Bxe5 Bxe5 és világos feladta

Anand (2755) - Karpov (2688)
Szicíliai védelem

1. e4 c5 2. Hf3 e6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 a6 5. Fd3 Fc5 6. c3 He7 7. 0-0 Vc7 8. Hd2 Hg6 9. H2f3 Fe7 10. Be1 d6 11. Hg5 Fxg5 12. Fxg5 Hd7 13. Vd2 0-0 14. Bad1 b5 15. Ff1 Fb7 16. Hb3 d5 17. h4 f6 18. Fe3 Hxh4 19. Ff4 He5 20. Hd4 Bae8 21. exd5 Fxd5 22. b3 Hhg6 23. Fg3 Vc8 24. Bc1 Hf7 25. c4 bxc4 26. bxc4 Fa8 27. c5 e5 28. Hb3 He7 29. Ha5 Hc6 30. Hc4 Bd8 31. Vc3 Fb7 32. Bed1 Ve6 33. Hd6 Hxd6 34. cxd6 Kh8 35. Bb1 Fa8 36. Fc4 Vf5 37. Fd3 Vh5 38. Fxa6 Hd4 39. Bxd4 exd4 40. Vxd4 Fc6 41. a4 Bb8 42. Bc1 Fd7 43. Fd3 Bfd8 44. Ff1 Va5 45. Fb5 Fxb5 46. axb5 Bxb5 47. Ve4 Bd5 48. Ve7 h6 49. Ff4 Bh5 50. d7 Kh7 51. Bd1

Forrás: ORIGO


51. ... Bc5

Taktikailag Karpov nem áll feladata magaslatán, 51...Bh1+ 52.Kxh1 Vh5+ 53.Kg1 Vxd1+ 54.Kh2 Vxd7 után megmenthette volna a játszmát, s újabb rájátszás döntötte volna el a győztes személyét.

52. Ve4+ f5 53. Ve7 Bc6 54. Fd2 Va8 55. Ff4 Va5 56. g3 Ba6 57. Fe5 Bg6 58. Bd6 Bxd6 59. Vxg7 matt

Verőci Zsuzsa