Vágólapra másolva!
A Magyar Atlétikai Szövetség rendkívüli közgyűlésén Rábold Gusztávot választották elnöknek. A budapesti szövetség vezetője 72 szavazatot kapott, a másik jelölt, Zsivotzky Gyula - aki Héder Barna szeptember 11-i lemondása után ügyvezetőként irányította a MASZ-t - 37-et.

Rábold programbeszédében a szakosztályok, egyesületi műhelyek támogatását emelte ki, vidéki pályák építését szorgalmazta. Úgy vélte, alaposan át kell szervezni a MASZ irodai munkáját, mivel a jelenlegi szakmailag értékelhetetlen.

Az indulatoktól sem mentes közgyűlésen Héder Barna a sajtóban őt ért támadásokra reagálva "gyáva, a felelősség elől menekülő, több pontján hazug irománynak" nevezte az ellenőrző testület beszámolóját a MASZ gazdálkodásáról. Kiemelte: az előző elnökség lehetetlen helyzetbe hozta, mivel a szövetség 62 milliós hiánnyal zárta a 2000-es évet, és ez csak később derült ki. "Beleültem egy használt autóba, amiről mindenki azt mondta, hogy hibátlan és kiderült, hogy rozsdás az egész" - nyilatkozott Héder.

Az érintettek visszautasították a vádakat. Schulek Ágoston alelnök, a MASZ korábbi vezetője szerint 171 millió forint volt a MASZ számláján, amikor Héder átvette a szövetség irányítását. Győző Gábor, az ellenőrző bizottság vezetője azt mondta, jelenleg a MASZ tartozása 130 millió forint, de amennyiben a szerződésekben szereplő bevételek megérkeznek a tervezett hiánnyal zárhatják az évet.

Olimpia? Még a 2005-ös atlétikai vb sincs meg!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=37847

Többen kifogásolták, hogy nem tájékoztatták őket megfelelően, független könyvvizsgáló felkérése is felmerült a helyzet tisztázására. Végül a küldöttek elfogadták a májusi elnökségi beszámolót, valamint az azóta eltelt időszakról szóló tájékoztatót is. Előbbire azért volt szükség, mert felmerült, hogy szabálytalanságok miatt a bíróság megsemmisítheti a tavaszi közgyűlésen hozott határozatokat.

A maratoni hosszúságú közgyűlésen két új alelnököt választottak: a pályafutását idén befejező Európa-bajnok kalapácsvetőt, Gécsek Tibort és Salbert Ferenc volt rúdugrót, az Aréna Üzemeltető Rt. marketingmenedzserét. Nyerges Mihály, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának (TF) dékánja, aki szintén jelölt volt a posztra, de visszalépett.

Az elnökség bizalmi szavazása során nem került be a vezetőségbe két eddigi alelnök, Orendi Mihály, valamint Szalay Péter, a 2004-es budapesti fedett pályás világbajnokság szervező bizottságának ügyvezetője. Schulek Ágoston és Zsivotzky Gyula továbbra is alelnök maradt.