Vágólapra másolva!
Nem mindennapi dologra készül az Argentin Tenisz Szövetség, a Németország ellen februárban esedékes Davis-kupa találkozót ugyanis a River Plate labdarúgó csapatának Buenos Aires-i stadionjában kívánja lebonyolítani.

A párharc végleges helyszínét egyelőre még nem jelölték ki, annyit azonban tudni lehet, hogy az argentin főváros teniszközpontjában biztosan nem lehet megrendezni a mérkőzéseket. Az ok, hogy az első DK-fordulót február 7. és 9. között kell lebonyolítani, egy héttel később pedig már a Buenos Aires-i ATP-tornára kerül sor: a központ tulajdonosai nem akarják a pályák épségét kockáztatni, egy hét alatt nem tudnának újra versenykörülményeket biztosítani.

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016

A szövetség vezetői ezért azzal fordultak a DK-találkozókért felelős ITF szervezethez, hogy további egy hét haladékot kapjanak a végső helyszín megnevezésére. No meg ötletszinten felvetették azt is, hogy a River Plate labdarúgó csapatának stadionjában kerüljön sor az összecsapásra.

Az Ole című napilap szerint mindez úgy nézne ki, hogy a játéktér közepén egy 8400 néző befogadására alkalmas ministadiont húznának fel. Az arénában egyébként az argentin nemzeti tizenegy 1978-ban világbajnoki címet szerzett, miután legyőzte Hollandia válogatottját.

WTA-torna, Pattaya (110 ezer dollár, kemény pálya), 1. forduló:
Cohen Aloro (francia) - Fedak (ukrán) 6:1, 7:5
Kleinova (cseh) - Vakulenko (ukrán) 6:3, 6:3
Panova (orosz, 1. kiemelt) - Kirilenko (orosz) 6:1, 6:0
Asagoe (japán) - Kaljuzsnaja (orosz) 6:3, 6:1
Rogyonova (orosz) - Barna (német, 4.) 4:6, 6:3, 6:2
Grzybowska (lengyel) - Prusova (cseh) 3:6, 6:2, 6:2

Páros, 1. forduló:
Hejdova, Prusova (cseh) - Gubacsi Zsófia, Kurhajcova (magyar, szlovák) 2:6, 6:2, 6:4