Vágólapra másolva!

Végéhez közeledik a teniszcirkusz

Utolsó előtti tornájukat játsszák az idei évben a férfi teniszezők, az e heti, párizsi Mester-viadal után már csak a "világbajnokság"  (november 11-17.) van hátra. A verseny tulajdonképpen nyitott, több játékosnak van még esélye kvalifikálnia magát az év végi seregszemlére.

A kilenc versenyből álló Mester-sorozat utolsó állomásához érkezett ezen a héten, a világ legjobb teniszezői (néhány kivételtől eltekintve) a francia fővárosban mérik össze erejüket. A 2,95 millió dollár összdíjazású viadalon tavaly a francia Grosjean diadalmaskodott, miután a fináléban három játszmában múlta felül az orosz Kafelnyikovot. A trófea tehát gall földön maradt, s Grosjean formáját elnézve nem kizárt, hogy idén sem engedi ki a kezei közül a kupát: a múlt héten imponáló teljesítménnyel szerezte meg a szentpétervári torna első helyét, a döntőben a hazaiak kedvencét (jobb híján lett az...), Juzsnyijt verte.

Grosjean amúgy érdekes figura, tavaly is az év végére kapta össze magát, azok után, hogy megnyerte a párizsi versenyt, a Mesterek Tornáján (vagy Kupáján, kinek hogy tetszik) is eljutott a végjátékig. Ott ugyan a francia főváros idei első kiemeltje, az ausztrál Hewitt végül megállította, de így is globális meghökkenést keltve jutott el odáig. Sikerét idén biztos nem ismétli meg, ugyanis nincs annyi pontja, hogy kvalifikálja magát a sanghaji világbajnokságra, de egy párizsi első helyre azért még jó lehet.

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016Williamsék helyét senki sem veszélyezteti/sport/egyeni/tenisz/20021028williamsek.htmlMandula nem jutott döntőbe Linzben/sport/egyeni/tenisz/20021027mandula.html

A versenyfutás amúgy kifejezetten szoros, több játékosnak is van még esélye arra, hogy ott legyen Kínában. A nyolc helyre (elméletileg az ATP Race első hét helyezettje valamint a 8. és 20. hely között állomásozó legjobb Grand Slam-győztes szerez jogot az indulásra) 15-en pályáznak eséllyel, betonbiztos helye csak az ausztrál kengyelfutó gyalogkakukknak (a gyengébbek kedvéért ő lenne Hewitt) és a második kiemelt Andre Agassinak van. A többieknek most kell odatennie magát, az egyetlen hiányzó az amerikai Pete Sampras, aki már korábban bejelentette, hogy az idény hátralévő részében inkább pihenéssel tölti idejét.

A hölgyek a múlt héten már letudták utolsó versenyüket a Los Angeles-i vb előtt, ezen a héten a Federation-kupa sorsa dől el. A négyes döntőre a spanyolországi Gran Canarián kerül sor, az elődöntőket Ausztria Spanyolországgal, Szlovákia pedig Olaszországgal vívja október 30-31-én. Értelemszerűen a két győztes csaphat össze a november 2-3-án esedékes fináléban.

ATP-torna, Párizs (2,95 millió dollár, fedett, szőnyeg), 1. forduló:
Ljubicic (horvát) - Chela (argentin) 6:3, 6:3
Nieminen (finn) - Zabaleta (argentin) 6:1, 1:6, 6:3
Malisse (belga) - Koubek (osztrák) 5:7, 6:2, 6:0
Carlsen (dán) - el-Ajnaui (marokkói) 6:4, 7:6
Clement (francia) - Schüttler (német) 7:5, 6:3
Gaudio (argentin) - Sanguinetti (olasz) 6:4, 7:6
Stepanek (cseh) - Kuerten (brazil) 4:6, 6:3, 7:6

-kd-