Vágólapra másolva!
Bledben, a 35. sakkolimpia harmadik fordulójában a holtversenyben harmadik helyen álló férfi válogatottunk a szlovák csapattal játszik, míg női együttesünk Azerbajdzsánnal mérkőzik meg. Kaszparovék az Anand nélküli Indiát kapták ellenfélként. Utólag módosították India pontszámát, csak Kuba és Bulgária 7,5 pontos. A nők versenyében nagy rangadó várható: Kína két világos táblával, de félpontos hátránnyal az oroszok ellen játszik.

A sakkolimpián a kezdeti óriási nehézségek után lassan rendeződnek az állapotok. A "dühöngő" kapitányok megnyugtatására a holland főbíró a második forduló idejére újabb tanácskozást hívott össze, ahol kiosztották a csapatösszeállítások leadására alkalmas dokumentumokat. Válogatottunk kapitánya, Kállai Gábor nemzetközi nagymester a legerősebb sakknemzetek támogatásával kiharcolta, hogy legalább fél órával később kezdődjenek a fordulók, hogy a készülésre több idő maradjon. A kapitányok elvonulása után végtelen nyugalom volt a versenyteremben, ahol az élen állók meccseit már kordon védte a túlzottan kíváncsi tömegektől.

A világranglistát vezető Garri Kaszparov bosszúsan csóválta a fejét, ahogy az asztala mellett rohangáltak a többiek, a 3,5-0,5-ös győzelemmel nyugodtabb körülményeket harcoltak ki maguknak. A párosítás kézhezvétele után nem volt könnyű kinyomozni, hogy Indiát miért 7 ponttal párosították be, de kiderült, hogy az első fordulóban két rossz eredmény került átvezetésre, Szlovénia A csapatától elvettek egy pontot, míg Indiának ajándékoztak egy felest. A helyesbítés után csak két válogatottnak van 7,5 pontja, míg 11, közte csapatunknak 7.

Szlovákia a 27. helyre rangsorolt együttes, Movszeszian és Ftacsnik a két legerősebb játékosuk. Kállai Gábor már este eldöntötte, hogy Lékó Péter, Polgár Judit és Almási Zoltán asztalhoz ül, majd gondolkodás után Ruck Róbert bevetése mellett döntött. A két győzelem után érthetően jó a hangulat a csapatnál. A nehézségek ellenére jól érzik magukat a válogatottak, a szorgalmasak naponta körbesétálják a tavat (mintegy 6 km), esténként a hotelek halljában óriási snellcsaták is dúlnak, az egymást oly jól ismerő riválisok békésen csevegnek. Megjelent az olimpiai bulletin első száma, a végleges csapatösszeállítások mellett az első forduló érdekesebb játszmáival. Az még nagy rejtély, hogy mi lesz a többi parti sorsa, a számítógépes technika, helyesebben a kezelők csődje miatt kézzel kellett beírni a partikat.

Az élcsoportban a harmadik forduló párosítása:
Kuba (7,5) - Bulgária (7,5)
India (7) - Oroszország (7)
Magyarország (7) - Szlovákia (7)
Lengyelország (7) - Horvátország (7)
Románia (7) - Macedónia (7)
Görögország (7) - Grúzia (7)
Kazahsztán (7) - Amerikai Egyesült Államok (6,5)
Moldávia (6,5) - Franciaország (6,5)
Argentína (6,5) - Bosznia-Hercegovina (6,5)
Jugoszlávia (6,5) - Indonézia (6,5)
Észtország (6) - Ukrajna (6)
Litvánia (5,5) - Hollandia (5,5)
Németország (5,5) - Skócia (5,5)
Anglia (5,5) - Fülöp-szigetek (5,5)

A holtversenyben jelenleg 4 pontjával 22. helyezett női csapatunk két világos táblával Azerbajdzsán triója ellen csatázik. Válogatottunkat felpárosították, de kedvező színelosztást kaptak. A női élmezőnyben máris nagy rangadók lesznek, az isztambuli sakkolimpia győztese és bronzérmese találkozik, Zsu Csenék szerencsések voltak, két táblán világossal játszhatnak.

Az élcsoportban a harmadik forduló párosítása:
Kína (5,5) - Oroszország (6)
Grúzia (5,5) - Amerikai Egyesült Államok (5,5)
Románia (5,5) - Örményország (5,5)
Izrael (5,5) - Lengyelország (5,5)
Jugoszlávia (5) - Ecuador (5,5)
Németország (5) - Csehország (5)
Vietnam (5) - Görögország (5)
Ukrajna (4,5) - Hollandia (4,5)
Bulgária (4,5) - Moldávia (4,5)
Franciaország (4,5) - India (4,5)
Magyarország (4) - Azerbajdzsán (4,5)

Polgár Judit (2685) - Alvarez (2382)
Szicíliai védelem

1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 Hf6 5. Hc3 a6 6. Fe3 e5 7. Hf3 Fe6 8. f3 Hfd7 9. Vd2 Fe7 10. g4 h6 11. 0-0-0 f5 12. Kf1 Hf6 13. Vf2 Bb8 14. h4 Vc7 15. Fxb6 Vxb6 16. Ve1 F4 17. Hd5 Fxd5 18. exd5 a5 19. f4 Hxg4 20. fxe5 dxe5 21. Fh3 Hf2 22. Vxe5 Kf8 23. d6 Ff6 24. Vd5 Hxd1 25. Bxd1 Ve3 26. Fg4 h5 27. Hc5 Kg8 28. Hd7 hxg4 29. Hxb8 Bxh4?



30. Hd7 Fd8 31. He5 Kh7 32. Hxf7 Ff6 33. d7 Vf3 34. d8V Fxd8 35. Vxd8 és sötét feladta

Sequera (2378) - Almási Zoltán (2672)
Szicíliai védelem

1. e4 c5 2. c3 d5 3. exd5 Vxd5 4. d4 g6 5. Fe3 cxd4 6. Vxd4 Hf6 7. Vxd5 Hxd5 8. Fd4 f6 9. Fc4 Fe6 10. Ha3 Hc6 11. Hf3 0-0-0 12. Hc2 Ff7 13. Fb3 e5 14. Fe3 b6 15. 0-0 Ha5 16. Bfd1 Fe7 17. Hd2 g5 18. Hc4 Hxb3 19. axb3 Kb7 20. Be1 Fg6 21. H2a3 a6 22. b4 h6 23. Bad1 b5 24. Ha5+ Kc7 25. Hb3 Hxe3 26.f xe3 Kb6 27. h3 Fh5 28. Bxd8 Bxd8 29. Hb1 Ff7 30. H1d2 f5 31. Be2 h5 32. Kf1 g4 33. Bf2 Fe6 34. hxg4 hxg4 35. Ke2 Bh8 36. g3 Bh3 37. e4 f4 38. Hc5 f3+ 39. Ke3 Fxc5+ 40. bxc5+ Kxc5 41. b4+ Kb6 42. Bf1 Bxg3 43. Bh1 Kc7 44. Bh6 Kd7 45. Bh7+ Kd6 46. Bh6 Ke7 47. Bh7+ Kf6 48. Bh6+ Kf7 49. Bh5 Bg2 50. Bxe5 Be2+ 51. Kd3 Bxd2+ 52. Kxd2 f2 53. Ke2 g3 és világos feladta

Oroszország - Costa Rica

Valdes (2426) - Griscsuk (2702)
Angol megnyitás

1. c4 Hf6 2. Hf3 e6 3. g3 d5 4. b3 Fe7 5. Fg2 0-0 6. Fb2 c5 7. 0-0 Hc6 8. e3 d4 9. exd4 cxd4 10. a3 e5 11. d3 a5 12. Be1 Hd7 13. Hbd2 Be8 14. Bc1 Bb8 15. Ve2 f6 16. Hh4 Hc5 17. Fd5+ Fe6 18. Fxe6+ Hxe6 19. Vg4 Hc5 20. Hf5 g6 21. Hxe7+ Bxe7 22. Vf3 Be6 23. Vd5 Ve7 24. Vf3 f5 25. Bb1 Bf8 26. Bf1 e4 27. dxe4 fxe4 28. Vg4 He5 29. Ve2 Vd7 30. Kh1 Hf3 31. Bfd1 Hd3 32. Hxf3 Bxf3 33. Bf1 Be5 és világos

Halifman (2690) - Minero Pineda (2396)
Angol megnyitás

1. d4 Hf6 2. c4 g6 3. Hf3 Fg7 4. g3 0-0 5. Fg2 c5 6. 0-0 cxd4 7. Hxd4 Hc6 8. Hc3 Hg4 9. e3 d6 10. b3 a6 11. Fb2 Hxd4 12. exd4 Hh6 13. Vd2 Hf5 14. He4 Fd7 15. d5 Fxb2 16. Vxb2 F5 17. c5 dxc5 18. Hxc5 Hd6 19. Hd3 Bc8 20. He5 b4 21. a3 bxa3 22. Bxa3 Fb5 23. Be1 Vc7 24. Hc6 Fxc6 25. dxc6 Ba8 26. Ve5 Ba7 27. Ba4 Bb8 28. b4 Bb5 29. Ve3 e6 30. Bd1 Bb8 31. Ba2 Ve7 32. Ve5 és sötét feladta.

Ramirez (2421) - Morozevics (2707)
Francia védelem

1. e4 e6 2. d4 d5 3. exd5 exd5 4. Hf3 Fd6 5. c4 dxc4 6. Fxc4 Hf6 7. 0-0 0-0 8. h3 h6 9. Vc2 Hc6 10. Hc3 Hb4 11. Vb1 Fe6 12. Fxe6 fxe6 13. Be1 Ve8 14. He4 Hbd5 15. Hc5 Fxc5 16. dxc5 Hd7 17. Vc2 c6 18. Fe3 Bxf3 19. gxf3 Vh5 20. Ve4 He5 21. Kg2 Hf6 22. Vf4 Hg6 23. Vg3 Hh4+ 24. Kh1 Kh7 25. Ff4 Hxf3 26. Be3 Hd4 27. Be5 Hf5 28. Vg2 Bd8 29. f3 Bd4 30. Fh2 Bh4 31. Bg1 Vf7

A szupernagymesterektől nem szoktuk meg, hogy játszmáik különös fordulatokat vegyenek. Az esélyes minőségáldozattal Morozevics szétrombolta Ramirez királyállását, s 31. ... Bxh3 32. Bxf5 Bxh2+ 33. Vxh2 Vxf5-tel nagy fölénybe kerülhetett volna.

32. Bge1 Hd7 33. Bxe6 Hxc5 34. B6e2 Vh5 35. Bg1 Bxh3 36. Be5 Hd3

Most is 36. ... Bxh2+ 37. Vxh2 Vxf3+ 38. Vg2 Vh5+ 39. Vh2 Hg3+ 40. Bxg3 Vxe5 volt az egyszerűbb. Az orosz nagymester sokáig ügyetlenkedett…

37. Bxf5 Bxh2+ 38. Vxh2 Vxf5 39. Bg3 Hf4 40. Bg4 g5 41. Vd2 h5 42. Bg3 Kh6 43. Kh2 Ve5 44. Kh1 He2 45. Bg2 Hg3+ 46. Kg1 h4 47. Bh2 Hf5 48. Be2 Vf6 49. Be4 c5 50. Kg2 Kh5 51. Vd7 Vxb2+ 52. Kh3 Hg7



53. Vg4+?

Morozevics a parti után érthetően feldúltan panaszkodott, hogy ellenfele sikeréért drukkolók csapata vette körül. Még szerencse, hogy nem húztak bele az állásba, 53. Be6 védhetetlen matthoz vezetett volna, 53. ... g4+ 54. fxg4+ Kg5 55. Vd5+ Kf4 56. Ve4+ Kg5 57. Bg6-tal.

53. ... Kh6 54. f4 Vc3+

A nagy kapkodásban csak legyen vége, 54. ... Va3+ 55. Kh2 Vxa2+ 56. Be2 Vd5-tel nyerésre játszhatott volna.

55. Kh2 Vd2+ 56. Kg1 Vc1+ 57. Kh2 Vd2+ 58. Kg1 Vc1+ 59. Kh2 Vd2+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa