Vágólapra másolva!
A bledi sakkolimpia harmadik fordulójában férfi válogatottunk csak 2-2-t ért el Szlovákia együttese ellen. A négy döntetlen viszonylag gyorsan megszületett, nagymestereink nem játszottak meggyőzően a 27. helyre rangsorolt ellenféllel szemben. A címvédő orosz csapatnak Kaszparov beszállása lendületet adott, újabb győzelemmel már holtversenyben elsők. Riválisaink nagyarányú győzelmekkel felzárkóztak. Női válogatottunk Azerbajdzsán ellen ért el döntetlent. A forduló rangadóját Kína nyerte, a lengyelek vezetnek. A harmadik játéknapon bőven születtek meglepetések.

Gyengébb formában játszotta a 35. sakkolimpia harmadik fordulóját férfi együttesünk. Kevesen gondolták, hogy az Élő-pontátlagot tekintve jóval gyengébb, csak a 27.í helyre rangsorolt szlovák csapat ellen nem tudja megszerezni harmadik győzelmét. A megnyitás után szinte valamennyi táblán időhátrányban voltunk, a szlovákok jobban megérezték, hogy milyen változatokra kell készülniük. A remi sorozatot Ruck Róbert nyitotta meg, majd Polgár Judit izgalmas partija végződött pontosztozkodással. A két sötét tábla tehát hozta a döntetleneket, de világossal ezúttal sem Lékó Péter, sem Almási Zoltán játékában nem volt elég átütő erő.

Azerbajdzsánnal és Venezuelával sakkozunk/sport/sakk/20021029azerbajdzsannal.html

A szomszédos asztalon Kaszparovék a fiatal indiai csapattal csatároztak. Hozták a papírforma eredményt, ráadásul két sötét táblán nyertek. A világranglista-vezető Garri Kaszparov nem igazán kedveli, hogy oly sokan gyülekeznek a táblája körül, ráncolja is sűrűn a homlokát, s vágja a tőle megszokott grimaszokat. A táblán azonban csodákra képes az alaposan megőszült exvilágbajnok. A sportbalesete miatt még mindig sántító Szvidler csatlakozott a "király" jó példájához, ő is sötéttel nyert.

Alaposan átrendeződött az élmezőny, riválisaink nagyarányú győzelmekkel vagy befogták, vagy megközelítették csapatunkat. A mezőny hullámzása máris megkezdődött, szerencsés párosítást kihasználva nagyot lehet lépni. A meglepetésről többek között az Izrael ellen nyerő Dánia, az amerikaiakat megtréfáló Kazahsztán gondoskodott. Az örökifjú Viktor Korcsnoj vezetésével a svájciak 3,5-0,5-re verték Kirgiziát.

Az élcsoportban a harmadik forduló eredményei:
Magyarország (7) - Szlovákia (7) 2-2
Lékó Péter (2743) - Movszeszian (2651) döntetlen
Polgár Judit (2685) - Ftacsnik (2603) döntetlen
Almási Zoltán (2672) - Timoscsenko (2509) döntetlen
Ruck Róbert (2572) - Markos (2480) döntetlen

Kuba (7,5) - Bulgária (7,5) 2,5-1,5
India (7) - Oroszország (7) 1-3
Lengyelország (7) - Horvátország (7) 3 - 1
Románia (7) - Macedónia (7) 2-2
Görögország (7) - Grúzia (7) 1-3
Kazahsztán (7) - Amerikai Egyesült Államok (6,5) 2,5-1,5
Moldávia (6,5) - Franciaország (6,5) 1,5-2,5
Argentína (6,5) - Bosznia-Hercegovina (6,5) 1-3
Jugoszlávia (6,5) - Indonézia (6,5) 3-1
Észtország (6) - Ukrajna (6) 1-3
Kanada (6) - Örményország (6) 0,5-3,5
Türkmenisztán (6) - Csehország (6) 1-3
Litvánia (5,5) - Hollandia (5,5) 1-3
Izrael (5,5) - Dánia (5,5) 1,5-2,5
Németország (5,5) - Skócia (5,5) 3 - 1
Anglia (5,5) - Fülöp-szigetek (5,5) 2-2

A férfi olimpia élcsoportjának állása:
1-4. Oroszország, Kuba, Grúzia, Lengyelország 10 pont
5-8. Bosznia-Hercegovina, Jugoszlávia, Kazahsztán és Örményország 9,5
9-16. Magyarország, Bulgária, Csehország, Franciaország, Macedónia, Románia, Svájc és Szlovákia 9

A női olimpia rangadója lélektani hadviseléssel kezdődött. A női olimpia főbírójaként Zsu Csen világbajnoknőnek tolmácsoltam az orosz csapat játékosainak kérését, hogy az általuk használt balzsamot ne a tábla mellett kenjék magukra, mert annak illata zavarja őket. Zsu Csen a kérést határozottan visszautasította, nem szerepel a készítmény a doppinglistán, tehát ott és akkor használják, amikor akarják. A feszült hangulatú meccset végül megnyerte a címvédő kínai csapat, Zsu Csen legyőzte Kovalevszkajat, a másik két parti remi lett. Kikapott a grúz hármas, ami hatalmas meglepetés, hiszen két táblán a világos bábukat vezették az amerikai trió ellen.

Női válogatottunkban Lakos Nikoletta játéka volt egyedül üdvözítő. Sötéttel is bátran ment előre és szerezte meg a kiegyenlítést jelentő győzelmet. Dembo Jelena gyalogelőnyt szerzett, de figuráinak passzív helyzete miatt Velikhanli bőséges ellenjátékot kapott. Gara Anita talán egy kissé lebecsülte ellenfelét, mert világossal engedélyezte, hogy sorozatos áldozatokkal szétszedje királyállását.

Az élcsoportban a harmadik forduló eredményei:
Kína (5,5) - Oroszország (6) 2-1
Grúzia (5,5) - Amerikai Egyesült Államok (5,5) 1-2
Románia (5,5) - Örményország (5,5) 1,5-1,5
Izrael (5,5) - Lengyelország (5,5) 0,5-2,5
Jugoszlávia (5) - Ecuador (5,5) 2,5-0,5
Németország (5) - Csehország (5) 1,5-1,5
Vietnam (5) - Görögország (5) 2-1
Ukrajna (4,5) - Hollandia (4,5) 2-1
Bulgária (4,5) - Moldávia (4,5) 1-2
Franciaország (4,5) - India (4,5) 1,5-1,5

Magyarország (4) - Azerbajdzsán (4,5) 1,5-1,5
Dembo Jelena (2375) - Velikhanli (2304) döntetlen
Lakos Nikoletta (2350) - Sukorova (2243) 1-0
Gara Anita (2315) - Mamegyarova (2259) 0-1

A női olimpia élcsoportjának állása:
1. Lengyelország 8 pont
2-4. Amerikai Egyesült Államok és Jugoszlávia 7,5
5-8. Örményország, Oroszország, Románia és Vietnam 7
9-13. Csehország, Grúzia, Németország, Szlovákia és Ukrajna 6,5...
Magyarország 5,5

Verőci Zsuzsa