Vágólapra másolva!
Nem mindennapi eseménynek lehettek szemtanúi a moszkvai nőitenisz-torna nézői. Már a második fordulóban kiesett a világranglista második helyét elfoglaló Venus Williams, a bolgár Magdalena Maleeva győzte le a színes bőrű amerikait. Ugyanitt Anna Kurnyikova súlyos sérülést szenvedett, elképzelhető, hogy idén többet nem léphet pályára.

A májusban rendezett Roland Garros óta mindössze egyetlen játékos volt képes arra, hogy legyőzze Venus Williamst. Történetesen húga, Serena, aki mindjárt három alkalommal tudott felülkerekedni nővérén: a Roland Garros, Wimbledon és a US Open fináléjában. Előtte a belga Kim Clijsters volt képes utoljára arra, hogy legyőzze a meglehetősen atlétikus teniszező benyomását keltő Venust, most a bolgár Maleeva vitte véghez a bravúrt.

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016Rendíthetetlen Williams-uralom/sport/egyeni/tenisz/20020930rendithetetlen.html

Az idősebbik Williams nővér a közel egy hónapja befejeződött US Open óta egyetlen versenyen sem indult, a pihenésnek szentelte idejét. Talán kicsit elhanyagolta a felkészülést is, mi mással magyarázható különben, hogy a moszkvai Kremlin Cup második fordulójában alulmaradt a világranglista 23. helyezettjével szemben. Mondjuk a bolgárral korábban is meggyűlt már a baja, a találkozó előtt 2-2 volt egymás elleni mérlegük. Venus szempontjából immáron negatív a mutató.

Pedig úgy indult, hogy a csokilány pillanatok alatt bekasszírozza a győzelmet, az első játszmát 6:2-re nyerte. Ezt követően azonban gyökeresen megváltozott a játék képe, az amerikai játszotta az alárendelt szerepet, míg Maleeva hengerelt: jutalma egy takaros, 6:1-es szettgyőzelem lett. Emberemlékezet óta nem kapott ekkora verést Venus.

A harmadik játszmában fej fej mellett haladt a két játékos, a bolgárnak ugyan brékelőnye is volt, mégis tie-break döntött. Ebben Maleeva volt 7-3 arányban jobb, így a torna eddigi legnagyobb szenzációját keltve kiverte az első kiemeltet.

A hazai nézők bosszankodhatnak Anna Kurnyikova súlyos sérülése miatt is, a 21 esztendős szépség egy szerdai páros mérkőzésen szenvedett bokasérülést. A találkozót 1-1-es szettállásnál kényszerült feladni, mára megvan a pontos diagnózis is: a profi pályafutása során egyetlen tornagyőzelmet sem szerző Kurnyikova részleges szalagszakadást szenvedett bal bokájában, melynek következtében elképzelhető, hogy idén nem léphet többet pályára.

WTA-torna, Moszkva (1,2 millió dollár, fedett pálya, szőnyeg), 2. forduló:
Maleeva (bolgár) - V. Williams (amerikai, 1. kiemelt) 2:6, 6:1, 7:6
Davenport (amerikai, 2.) - Serna (spanyol) 6:4, 6:3
Petrova (orosz) - Kurnyikova (orosz) játék nélkül
Bovina (orosz) - Gyementyijeva (orosz, 9.) 2:6, 7:6, 6:3

WTA-torna, Tokió (170 ezer dollár, kemény pálya), 2. forduló:
Molik (ausztrál) - Kuznyecova (orosz, 6.) 7:6, 6:2
Josida (japán) - Cargill (amerikai) 6:7, 7:5, 6:4
Tanasugarn (thaiföldi, 2.) - Liggan (ír) 6:2, 1:6, 7:6

ATP-torna, Moszkva (1 millió dollár, fedett pálya, szőnyeg), 2. forduló:
Saulnier (francia) - Ulihrach (cseh) 6:3, 6:2
Schalken (holland, 7.) - Ferreira (dél-afrikai) 7:5, 6:0
Federer (svájci, 5.) - Nieminen (finn) 6:1, 6:4
Schüttler (német) - Björkman (svéd) 6:1, 6:3
Escude (francia) - Ljubicic (horvát) 7:6, 6:4

ATP-torna, Tokió (800 ezer dollár, kemény pálya), 3. forduló:
Hewitt (ausztrál, 1.) - Massu (chilei, 14.) 6:7, 6:2, 6:4
Dupuis (francia) - Waske (német) 6:2, 4:6, 7:6
Carlsen (dán) - Chela (argentin, 5.) 6:7, 7:6, 7:6
Larsson (svéd) - Golmard (francia) 3:6, 6:3, 6:4
Spadea (amerikai) - Kucera (szlovák) 7:5, 7:6
Lopez (spanyol) - Verkerk (holland) 6:2, 6:7, 6:0
Norman (svéd) - Dent (amerikai, 16.) 6:3, 6:2
Srichaphan (thaiföldi, 8.) - Szuzuki (japán) 3:6, 6:1, 6:4