Vágólapra másolva!
Az idén három egyéni Grand Slam-tornán győztes s így természetesen világelső Serena Williams számára a vallás és a család a legfontosabb, a teniszkarrier és a pénz sokadik a rangsorban.

"Isten áll az első helyen, majd szeretteim következnek. A sport és az anyagi javak nem töltenek be ilyen fontos szerepet" - mondta az amerikai klasszis, aki a Jehova Tanúi Egyház tagja.

A jelenleg Hongkongban tartózkodó s ott szombaton bemutatón részt vevő sztár a US Open döntőjében idén harmadszor is imádott nővérét, Venust győzte le Grand Slam-verseny fináléjában.

Ki a legszebb teniszezőnő?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29744

"Nagyon közel állunk egymáshoz, így nem igazán érdekes, hogy ki a végső győztes. Ez nem befolyásolja kapcsolatunkat. Korábban ő volt a sikeresebb, s ki tudja, mit hoz a jövő?"

A világelső szeptember 21-én ünnepli 21. születésnapját. "Olyan nap lesz, mint a többi. A Jehova Tanúi nem fordítanak nagy figyelmet az ünnepekre vagy a születésnapokra."