Vágólapra másolva!
A tervezett hét helyett csak három magyar egység indul Sevillában, az evezős-világbajnokságon. A csapat nagy része a dunavarsányi edzőtáborban szalmonellafertőzést kapott, a címvédő Haller Ákos és Pető Tibor viszont Szegeden készült a vb-re, így egészségesen - és esélyesként - várhatja a rajtot.
Bezárták a tábor konyháját

A Pest megyei ÁNTSZ-nél Homor Zsuzsanna tiszti főorvos elmondta, hogy - vélhetően szalmonellafertőzés következtében - tizenöten betegedtek meg az edzőtáborban, és tizennégy beteget a mentők a László kórházba szállítottak. Az egyik beteg szülei orvosok, ezért az ő esetében engedélyezték az otthoni gyógykezelést. Állapotukkal kapcsolatban a tisztiorvos annyit mondott: folyadékpótlásra van szükség, és ezt orvosi felügyelet mellett kell végezni.
Géczi Gábor, a Sportfólió Kht. kiemelt edzőtáborokért felelős igazgatója azt közölte, hogy a kht. már korábban bérbe adta a Future Clean nevű cégnek a konyha üzemeltetését, s azóta a tevékenységével kapcsolatban semmi panasz nem érkezett. A konyhát az ÁNTSZ-jelentés elkészültéig bezárták. Az evezősökön kívül hat, a Bécs-Budapest futóversenyre készülő atléta is megbetegedett.

Az evezősszövetség vezetői azt tervezték, hogy a vasárnap kezdődő sevillai világbajnokság előkészületeiről számolnak be, helyette viszont kénytelenek voltak orvosi jelentéseket adni tegnapi tájékoztatójukon. A dunavarsányi edzőtáborban szalmonellafertőzés döntötte le a lábáról csaknem a teljes válogatottat, sőt még a csapatvezetőket, edzőket is.

Kokas Péter, a szövetség alelnöke elmondta, hogy a versenyzőkön bél- és gyomorfertőzés tünetei mutatkoztak, a lázuk 39-40 fokra szökött fel. A Sportkórházból orvosi csapat szállt ki a táborba, ott ápolták az evezősöket, néhányan infúziót kaptak, tegnap viszont már beszállították őket a László kórházba.

A világbajnok Haller, Pető páros úgy kerülte el a fertőzést, hogy Szegeden készült a vb-re. Székely Viktória Dunavarsányban volt ugyan, de nem evett a madártejből, így ő is indulhat az egypárevezősök között. Van még remény a Pető Mercédesz, Pető Tímea kormányos nélküli kettes világbajnoki részvételére, mivel az ő tüneteik egyhébbnek látszanak, és a verseny programja lehetővé teszi, hogy csak a jövő héten utazzanak Sevillába - valószínűleg a jelenleg kórházban fekvő Melis Zoltán szövetségi kapitánnyal együtt. A másik három versenyző ma indul a vb-re.

A betegséghullám nemcsak a versenyzőket viselte meg, hanem a szövetséget és az egész sportágat is, az evezősök többsége ugyanis saját vagy klubköltségen vesz részt a világversenyeken. A repülőjegyek árát valószínűleg visszakapják, de azt egyelőre nem tudják, hogy mi lesz a szállásra befizetett több mint hárommillió forintnyi összeggel.

Az alelnök arról is beszélt, hogy az elszámoláskor az eredmények is hiányoznak majd, az állami támogatást ugyanis többek között a világbajnoki pontok függvényében folyósítják. A szövetség eredetileg hét egység indítását tervezte, de jó, ha három lesz belőle. Esély volt arra, hogy három hajó érmes helyen érjen célba, kettőt a hatos döntőbe vártak, másik kettőt pedig a B döntő első három helyének valamelyikére.

Annak nem látták értelmét a vezetők, hogy beteg versenyzőket is utaztassanak, mert ilyen fizikai állapotban az előfutam után legfeljebb a reményfutamban evezhetnének egyet. Valószínűleg az orvosok sem engednék a részvételt, mert ilyen súlyos lefolyású fertőzés után egy hétig közösségbe sem mehetnek.

Sevillában azért nagy világbajnokság lesz, 57 ország több mint kilencszáz versenyzőjének részvételével. Az evezésnek tavaly óta magyar világbajnokai is vannak, a Haller Ákos, Pető Tibor kétpárevezős egység, ők jó eséllyel pályáznak a címvédésre.

Lépesfalvi Zoltán