Vágólapra másolva!
Az atlétikai Golden League-sorozat utolsó előtti, brüsszeli állomásán Hicham el-Guerrouj, Felix Sánchez, Marion Jones és Ana Guevarra is megőrizte veretlenségét és versenyben maradt az 50 kiló aranyért; de számunkra sokkal fontosabb hír, hogy a női gerelyhajítást Szabó Nikolett nyerte!

A pénteki viadal Brüsszelben éppen a női gerelyhajítással indult, melynek második sorozatában a 22 éves Szabó Nikolett 63,25 méteres dobással az élre került, s mint később kiderült, ezzel az eredménnyel ott is maradt! A Golden League 1998 óta íródó történetében így ő lett az első magyar versenyző, aki GL-állomáson GL-számban tudott diadalmaskodni! (Augusztus 16-án a zürichi Golden League-versenyen Fazekas Róbert nyerte a diszkoszvetést, de ez idén nem GL-szám.)

Pedig az utánpótlás Eb-1. és kétszeres ifi Európa-bajnok Szabó Nikolettnek, aki a hó elején a müncheni felnőtt Eb-n 8. lett, rendkívül erős mezőnyben kellett versenyeznie. A szám jelenlegi legjobbjai közül csupán az Európa-bajnok görög Manjani-Celili nem indult Brüsszelben. Ott volt viszont a világcsúcstartó és világbajnok kubai Menéndez, az ugyancsak kubai, vb-3. Bisset, valamint az Eb. 2., 3., és 4. helyezettje: a német Nerius, a finn Ingberg és az orosz Sikolenko. Ám az FTC veresenyzőjét ezúttal egyikük sem tudta legyőzni

- A verseny előtt gondolta volna, hogy a győztesek között Marion Jones-szal együtt emelgetik majd?- kérdeztük vasárnap Szabó Nikolettet.
- Ekkora sikerre egyáltalán nem számítottam, de magára az eredményre igen. Tudtam, hogy idén is képes vagyok 63 méter fölött dobni, még ha eddig nem is sikerült.

- Amikor a második sorozatban 63,25-tel az első helyre került, mire gondolt?
- Arra, hogy milyen jó lenne, ha az élen is maradnék! Még hátra volt négy sorozat, és igyekeztem ezután is koncentrálni a dobásaimra, de már nem nagyon sikerült. Fél szemmel állandóan a többieket néztem, és végig rettentően izgultam, hogy mikor előznek meg. S amikor az ötödik sorozatban Menéndez sem dobott túl, akkor szinte "elszálltam" a boldogságtól!

- A legyőzöttek hogyan fogadták a sikerét?
- Menéndez és Sikolenko nagyon kedvesen gratulált, és a román Tilea úgyszintén, aki tud magyarul is. Ő azt mondta, hogy "gratulálok, Kicsi!".

- Az Eb-n 59,28 méteres dobással 8. lett, s az idei legjobbja eddig 61,93 volt. Minek tudható be, hogy gyakorlatilag az idény végére hozta a csúcsformáját?
- Ez a 63 méter fölötti eredmény már első versenyemen is bennem volt, de sajnos az egész évadban önbizalomhiánnyal küszködtem. Sportnyelven szólva, "agyaltam". Görcsösen versenyeztem, mert mindig nagyot szerettem volna dobni, és ez sehogy sem akart összejönni. A brüsszeli verseny előtt azonban leültem az edzőmmel beszélgetni, és abban maradtunk, hogy most már tényleg jó lenne lenyugodnom. És nem úgy odaállni, hogy most aztán megverek mindenkit! A brüsszeli versenyt úgy fogtam fel, mint egy edzést, igyekeztem lazán dobni, és nagyon odafigyelni a helyes technikára.

- Pénteken is lesz egy újabb "edzése", ezúttal Berlinben?
- Igen, indulok a berlini Golden League-versenyen is, majd a párizsi Grand Prix-döntőben is. A GP-rangsorban jelenleg az 5. helyen állok, hat versenyen 39 pontot gyűjtöttem; így az már biztos, hogy ott leszek a GP-döntőbe kerülő nyolc gerelyhajító között.

Atlétikahttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=29233

Brüsszelben a férfiaknál 1500-on a marokkói Hicham el-Guerrouj, 400 m gáton a dominikai Felix Sánchez, a nőknél 100-on az amerikai Marion Jones, 400-on a mexikói Ana Guevarra győzött, ami azt jelenti, hogy a Golden League eddigi hat állomásán megnyerték számukat; s ha pénteken Berlinben is győznek, akkor négyen osztozkodhatnak a GL fődíján, az 50 kiló aranyon. (A kiírás értelmében az aranyért még a párizsi GP-döntőben is részt kell venniük, de ott elég csak rajthoz állniuk.)