Vágólapra másolva!
Az egykori Roland Garros-győztes francia Mary Pierce máris búcsúra kényszerült a 750 ezer dollár összdíjazású, San Diego-i nőitenisz-tornán, miután három játszmában kikapott a magyar származású, de német színekben versenyző Greta Arntól. Veresége elsődleges okaként arra hivatkozott, hogy nem látta rendesen a labdát.

Mary Pierce korábban sikert sikerre halmozott a női teniszezők világában, nyerni tudott a Roland Garroson és az ausztrál nyílt bajnokságon is, sorozatos sérülései miatt azonban most már inkább a középmezőnyt erősíti. A világranglistán az ötvenedik helyen áll, pedig hosszú ideig a harmadik helyen találhattuk a nevét. Idei éve sem sikereitől hangos, így különösebben nem meglepő, hogy San Diegóban már az első körben búcsúra kényszerült. A 84.-ként rangsorolt német Arnt azért illett volna legyőznie mindezek ellenére is, nem sikerült. Mint utóbb kiderült, a rossz fényviszonyok miatt.

A mérkőzés naplementekor kezdődött. Amikor a második játszma közepén teljesen besötétedett és felkapcsolták a világítást, a francia sorozatban ütötte a buta hibákat. Törvényszerű volt, hogy vesztesen fogja elhagyni a játékteret, Arn végül 3:6, 6:3, 6:4-re nyert.

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=31016

"Nem láttam rendesen a labdát, ezért hibáztam olyan sokat" - magyarázta a 27 éves játékos, akinek 2000-ben és 2001-ben is lézeres beavatkozást végeztek a szemén. "Múlt hónapban is hasonló problémákkal küzdöttem, ezért hétfőn reggel el akartam menni az orvoshoz. Nem sikerült időpontot egyeztetnünk, ezért kértem a rendezőket, hogy látási problémáim miatt halasszák el a mérkőzésemet. A főszervező nemet mondott, így noha évek óta nem játszottam éjszakai találkozót, kénytelen voltam ebben az időpontban pályára lépni. Kicsit csalódott vagyok, de nem csak emiatt: amúgy is pocsék játékot nyújtottam."

Eredmények, 1. forduló:
Arn (német) - Pierce (francia) 3:6, 6:3, 6:4
Coetzer (dél-afrikai) - Taylor (amerikai) 6:2, 6:2
Schiavone (olasz) - Tanasugarn (thaiföldi) 6:3, 6:2