Vágólapra másolva!
Dortmundban Lékó Péter csúcsformában játszik. A bolgár Veszelin Topalovval szemben vívott négyjátszmás világbajnok-jelölti döntő második játszmájában sötéttel is győzelmet aratott, és mindössze fél pontra van szüksége, hogy Vlagyimir Kramnyik kihívója lehessen. Nagymesterünk a szicíliai védelem Szvesnyikov-változatában ezúttal sötéttel remekelt, vezérszárnyi ellenjátéka megelőzte bolgár ellenfelének királyszárnyi akcióját. Lékó a bonyolult középjátékban tisztet nyert, második győzelmét aratta, elkápráztatta a sakkvilágot.

A világbajnok-jelölti döntő második játszmájában folytatódott az elméleti párbaj a szicíliai védelem Szvesnyikov-változatában. A dortmundi verseny lassan már új fejezetet nyit az éles folytatás elméletében, ahol elsősorban Lékó Péter jeleskedik, ráadásul mindkét színnel. Nagymesterünk az elődöntőben a spanyol Alekszej Shirov ellen is bizonyította, hogy sötétnek a vezérszárnyi ellenjáték jelenti az igazi esélyt. Az első partiban Lékó Bb8, majd b4 manőverrel találta meg a hathatós ellenszert a világos akcióval szemben, keresztezte világos elképzelését.

A belgrádi Chess Informant három hónapja jelentette meg a "B" Enciklopédia negyedik kiadását, bármennyire is próbál az elmélet lépést tartani a legfontosabb játszmákkal, Péter már átírta az egyik fejezetet. Újításnak bizonyult a 18. ... Bb8 lépés, korábban sötét 18. ... Hg6-tal kísérletezett. A fejezet írója egy 2000-ben játszott Van der Weide-Nunn játszmára hivatkozik, illetve említi az 1999-es Európa-bajnokságon látott Lékó-Kraszenkov partit. A szupernagymesteri kategóriában egyes állások értékelése, új ötletek felfedezése, gondos elemzés utáni bevetése főnyereménynek számít. A megnyitásban Topalov jelentős időhátrányba került, a 18. ... Bb8 terv meglepte.

Bevallom őszintén, hogy esténként nem tudom megállni, hogy a parti után ne hívjam Pétert. Csodálatos érzés gratulálni, rövid tőmondatokban átbeszélni a partit, de a legfontosabb, hogy a siker kapujában biztassam őt. Elégedett és egyúttal önkritikus is, minden partit azonnal alaposan kielemez szekundánsával, Arshak Petroszjannal. Nagyon jól dolgoznak együtt, a bonyolult változatokban új ötletekkel rukkontak elő, korábban a békés stílusa miatt érdemtelenül támadott Lékó óriási önbizalommal vállalja a komplikációkat. Fantasztikus a sorozata, az utolsó hét játszmából 6,5 pontot szerzett. Csütörtökön este azt mondta, hogy Monacóban tavaly nyolc játszmából 7,5 pontot szerzett. Lékó Péter a világbajnok-jelölti döntő harmadik játszmájában szombaton a világos bábukat vezeti.

Világbajnok-jelölti döntő:
Lékó Péter (magyar, 2717) - Topalov (bolgár, 2745) 2 - 0

Topalov (2745) - Lékó Péter (2717)
Szicíliai védelem

1. e4 c5 2. Hf3 Hc6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 Hf6 5. Hc3 e5 6. Hdb5 d6 7. Fg5 a6 8. Ha3 b5 9. Fxf6 gxf6 10. Hd5 f5 11. Fd3 Fe6 12. 0-0 Fxd5 13. exd5 He7 14. c3 Fg7 15. Vh5 e4 16. Fc2 0-0 17. Bae1 Vc8 18. Kh1

Forrás: ORIGO

18. ... Bb8!

Nunn két éve 18. ... Hg6-tal játszotta a változatot, 18. ... b4? Nem vált be Kraszenkov előadásában, 18. ... Be8?-ra 19. f3! b4 20. cxb4! Fxb2 21. fxe4 Fxa3 22. Fa4! f4 23. Bxf4 Fb2 24. Bh4 gyors világos győzelemhez vezetett az isztambuli sakkolimpián.

19. g4 b4 20. cxb4 Hxd5 21. gxf5 Kh8!

Higgadtan, nyugodtan keresztezi a világos akciót, a nagyátlón minden védve.

22. Bg1 Fxb2 23. Vh6 Vc3 24. Bxe4 Vf6 25. Vh3 Bg8 26. Bf1

Forrás: ORIGO

26. ... Fxa3

Nagymesterünk hosszasan mérlegelt, egyszerűbbnek tűnik 26. ... Vc3 folytatás, pontosan ismerve az ellenfél képességeit, hogy szívesen komplikálja a helyzetet. 27. Vxc3+ Hxc3 28. Be3 Bgc8 után sötét fölénye egyértelmű. Lékó Péter úgy ítélte meg, hogy a d szabad gyalog előbb-utóbb tisztet nyer.

27. Vxa3 Bbc8 28. Fd1 Hc3 29. Be3 d5 30. Bg3 d4 31. Ff3 d3 32. Vb2 Vd4 33. Bd1 Bxg3 34. hxg3 Bc4 35. Bf1 d2 36. f6 Vxf6 37. Kg2 Vd4 38. Vc2 Bc7 39. Vf5 f6 40. Bh1 d1V 41. Fxd1 Hxd1

Világos számára az egyetlen reményt a sötét királyállás bizonytalansága jelenti.

42. Bh4 Vd8 43. Bh6 Bf7 44. Ve6 Bf8 45. Ve4 Vd7 46. Vf3 Kg7 47. Bh5 Hb2 48. Bd5 Ve6 49. Bd4 Bc8 50. Be4 Vc6 51. Kh2 Kf8?!

A győzelem után is Péter kritikusan ítélte meg hibáját, 51. ... h5 gyorsan befejezte volna a partit, semmiféle ellenjátékot nem engedélyezve. Topalov váratlanul magához tért a kómából, és nagy izgalmak következtek. Péter is aggódott a gyorsan pergő percek miatt, szerencsére bolgár ellenfele túlértékelte esélyeit.

52. Vf4 Kf7 53. Vf5 Bg8 54. Vxh7+ Bg7 55. Vh5+ Kf8 56. Vf5 Hc4 57. Be2 Bg5 58. Vh7

Forrás: ORIGO

58. ... He5!

Már szép az élet, Topalov akár fel is adhatná...

59. Vh6+ Kg8 60. Vxg5+ fxg5 61. Bxe5 Vf6 62. Be2 Vf3 63. Bd2 Kf7 64. a4 Vb3 65. Bd6 Vxa4 66. Bb6 Va2 és világos feladta

Verőci Zsuzsa