Vágólapra másolva!
A szombati és vasárnapi döntők idejére joggal várt hatalmas érdeklődéshez képest egyelőre viszonylag csekély népszerűségnek örvend a szegedi kajak-kenu Eb, de ez megszokott az előcsatározások idején. Talán néhányan a magyarok közül éppen emiatt nem hajtottak túlságosan arra, hogy egyenes ágon jussanak a finálékba, hadd maradjon látnivaló péntekre, a középdöntőkre is a kevés, de lelkes szurkolónak.

A délelőtti 1000-es arány - kilenc szám, hat döntőt érő produkció (pontosabban csak négy, mert a női k-4-esek és a c-4-esek mezőnye olyan szerény, hogy ők kizárólag szombat délelőtt ülnek, illetve térdelnek majd hajóba) - délután, amikor az 500-as futamok következtek, a közönségvonzási szempontból tovább romlott, de emiatt igazán senki nem bánkódott. Történt ugyanis, hogy még a kiélezett vetélkedések közepette sem taktikáztak a hazaiak, mondhatni: mentek, ahogy bírtak

Ennek köszönhetően aztán úgy alakult a sorsuk, hogy a péntek délutánt, amikor ezen a távon a középdöntőket bonyolítják le, a legtöbbjük pihenéssel vagy edzéssel töltheti. Aki színesíteni akarja a programját, az megteheti, hogy szurkol annak a két magyarnak - az olimpiai bajnok Kammerer, Storcz kettősnek-, akik csak azért nem juthattak direkt úton a döntőbe, mert a legnépesebb, harminckét hajót rajthoz szólító számban indultak: ők, valamint a "csak" másodikként célba érő szintén kajakos Hegedűs, Borhi, Gyökös, Kökény összeállítású négyes érdekelt a közbenső állomáson.

Amúgy a női kajakosok közül a Kovács, Szabó Szilvia, Viski, Bóta négyes, a Szabó Szilvia, Bóta duó és egyesben Kovács Katalin, férfi kollégáik vetélkedésében Vereckei, a kenusok mezőnyében Kolonics és a Malomsoki, Kozmann, Belicza, Iván egység futamelsőként, a Hüttner, Fürdök pár harmadikként biztosította a helyét azok között, akik vasárnap délelőtt az érmekért küzdenek majd.

A szakemberek szerény elégedettséggel vették tudomásul az abszolút főszerepet, s azonnal minden lelkes rajongót emlékeztettek arra, hogy az ilyesmi számukra szinte magától értetődő, elvégre nem véletlenül nyertek a magyarok 500-on Sydneyben három ötkarikás, a tavalyi, poznani vb-n ugyanennyi, a milánói Eb-n pedig öt aranyat.

A szegedi Eb-nyitány első napja összességében minden igényt, még a legkényesebbeket is kielégítette: tizennyolc szám, tizennyolc továbbjutás, s máris tizenhárom biztos döntős helyezés, azaz érvényesült a papírforma. Folytatás pénteken 9 órától az 1000, délután háromtól az 500 méteres középdöntőkkel.

Az első nap végén Angyal Zoltán, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya érthető elégedettséggel nyilatkozott: "A vártnál is erősebb a mezőny, ezért igazán nagyra értékelem az eredményeinket, a döntőbe jutások kiharcolását. Különösen a női kajakosokkal vagyok elégedett. Bízom abban, hogy akik a pénteki középdöntőkben szerepelnek, szintén kiharcolják részvételüket a finálékban."