Vágólapra másolva!
A dortmundi világbajnok-jelölti torna elődöntőjének első partijában Lékó Péter sötéttel győzött, folytatta a remek sorozatot, sorrendben harmadik győzelmét aratta. Elsőszámú nagymesterünk a szicíliai védelem éles Szvesnyikov változatában szenzációs stratégiai tervet dolgozott ki, és fokozatosan játszotta túl Alekszej Shirovot. A bolgár Veszelin Topalov is a sötét bábukat vezetve kényszerítette feladásra az orosz Jevgenyij Barejevet.

Nem kezdődhetett volna Lékó Péter számára szebben a világbajnok-jelölti négyjátszmás elődöntő, mint a sötét színnel elért győzelem. Lékó mérlege Shirovval szemben a mérkőzésig nem volt túlzottan kedvező, de sötéttel többször is a spanyol védelem különböző változataiban maradt alul. Ezúttal a szicíliai védelem Szvesnyikov változatát készítette elő szekundánsával, Arsak Petroszjannal. Lélektani hadviselésnek is felfoghattuk, hiszen Shirov a csoportmérkőzések során Topalovval szemben kis híján kikapott az éles folytatásban. Nagymesterünk nagy önbizalommal játszotta meg a játszmát, nem egyszerűsített döntetlenre, hanem remek stratégiai tervvel fokozatosan került előnybe. A spanyol Alekszej Shirov láthatóan megzavarodott, nem talált semmiféle ellenjátékot, míg Lékó lépésről-lépésre erősítette állását. Huszárjának kidolgozta az e5 mezőt, a világos futó rosszabb figurának bizonyult.

Kulcslépések egész sora bénította meg fokozatosan a világos haderőt, Vf6-e7, majd a5 és Bb4, végül a Va7 tette teljessé a sötét fölényt. A sötét vezér betört a világos állásba, Shirov kétségbeesetten próbálta az f7 mezőt támadni, de az e5-ön álló huszár védett és egyúttal támadott is. Shirov minőséget, majd tisztet áldozott, nagymesterünk pedig gondosan kivédte az örökös sakk elérésére irányuló kísérleteket, és fogadhatta az érte drukkolok elismerő tapsát és gratulációját.

Sakkrajongók, ide!http://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=15503

A bolgár Veszelin Topalov játékán egy pillanatra sem látszott, hogy a rájátszás során kikapott Shirovtól, megkockáztatom, hogy szívesebben játszik az orosz Veszelin Barejevvel. Barejev a csoportmérkőzések hajrájában nem villogott, csak honfitársának, Alekszander Morozevicsnek, és elsősorban ellenfele időzavarának köszönhette, hogy végül kvalifikálta magát. Topalov nem kis meglepetésre az éles benoni védelemmel készült, a bonyolult állásban jobban kiismerte magát. Az adok-kapok után tisztjei egyre jobb mezőket kerestek maguknak, uralkodtak a sakktáblán. A minőségáldozat már csak hab volt a tortán, Topalov is sötéttel érte el a remekbe szabott győzelmét.

Világbajnok-jelölti elődöntő első játszmáinak eredményei:
Shirov (spanyol, 2697) - Lékó Péter (magyar, 2717) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 47)
Barejev (orosz, 2726) - Topalov (bolgár, 2745) 0 - 1 (Benoni védelem, 46)

Shirov (2697) - Lékó Péter (2717)
Szicíliai védelem

1. e4 c5 2. Hf3 Hc6 3. d4

A márciusi Amber tornán Shirov nem vállalta a Szvesnyikov változatot, hanem a 3. Fb5-ös folytatást választotta.

3. ... cxd4 4. Hxd4 Hf6 5. Hc3 e5 6. Hdb5 d6 7. Fg5 a6 8. Ha3 b5 9. Fxf6 gxf6 10. Hd5 f5 11. Fd3 Fe6

A csoportmérkőzések harmadik fordulójában Topalov Shirovval szemben 11. ... He7-tel folytatta, majd 12. Hxe7 Vxe7 13. c4 f5 14. 0-0 0-0 15. Vf3 bxc4 16. Hxc4 d5 17. exd5 e4 18. Ve3 Fb7 19. d6 Vf6 20. Fc2 f4 21. Vh3 Bac8 22. b3 Vg5 23. Bad1 f5 24. d7 Bcd8 25. Hd6 ismert változatot villámgyorsan lehúzták, 25. ... Fa8 26. f3?! Bxd7 27. Fxe4 f4! után Shirov csak nagy szerencsével úszta meg a partit. Az elemzők hibáztatták az f3 lépést.

12. 0-0 Fxd5 13. exd5 He7 14. c3 Fg7 15. Vh5 e4 16. Fc2 0-0 17. Bae1 Vc8 18. Kh1Bb8!

Sötét a vezérszárnyon keresi az ellenjátékot, hiszen világos centrumrobbantással fenyeget.

19. f3 b4 20. Hb1 bxc3 21. bxc3 Fxc3 22. Hxc3 Vxc3 23. fxe4


23. ... f4!


Lékó Péter 23. ... Vxc2-vel döntetlenre egyszerűsíthetett volna, de nagyszerű stratégiai érzékkel ehelyett kidolgozta huszárjának az e5 mezőt. Öröm látni, ahogy sötét fokozatosan miként erősíti állását, kulcslépések sorozata fokozza az előnyt.

24. Fb3?!

Shirov rosszul döntött, 24. Fb1 Hg6 25. e5, a folytatás 26. ... dxe5 26. Fxg6 hxg6 27. Vxe5 egyenlő álláshoz vezetett volna.

24. ... Hg6 25. Bc1 Vf6! 26. Vf5 Ve7! 27. Bc4 a5! 28. h3 Bb4! 29. Bxb4 axb4 30. Fd1 Ba8 31. Bf2 Va7!

Sötét már szinte nyerésre áll.

32. Bc2 Kg7 33. Kh2




33. ... Ve3 34. Ff3 Ve1! 35. Bc7 Vg3+ 36. Kh1 He5



37. Fh5 Bxa2 38. Bxf7+ Hxf7 39. Vxf7+ Kh6 40. Vf6+ Kxh5 41. Vf5+ Kh6 42. Vf6+ Vg6 43. Vh4+ Kg7 44. Ve7+ Vf7 45. Vg5+ Kf8 46. Vd8+ Ve8 47. Vf6+ Kg8 és világos feladta. Shirov belátta, hogy a sötét király a sakkok elől nyugalmat talál a8-on.

Barejev (2726) - Topalov (2745)
Benoni védelem

1. d4 Hf6 2. c4 e6 3. Hc3 c5 4. d5 exd5 5. cxd5 d6 6. e4 g6 7. f4 Fg7 8. Fb5+ Hfd7 9. a4 0-0 10. Hf3 Ha6 11. 0-0 Hb4 12. h3 a6 13. Fc4 f5!

Topalov agresszív játékot választ, amely az elmélet szerint újításnak számít. Korábban sötét a b5-ös ellenjátékot erőltette 13. ... Be8 14. Be1 Bb8 15. Fe3 b5-tel.

14. Hg5

Barejev figyelmét az e6 mező gyengesége ragadta meg, 14. exf5 volt a békésebb folytatás.

14. ... Hb6 15. Fb3 a5! 16. Fe3 fxe4 17. Kh1 Hd3! 18. Vd2 Be8 19. Bab1?!

A benoni védelemben minden tempónak ára van, 19. Hcxe4 Hxb2 20. Bac1 kölcsönös esélyeseket jelentett volna.

19. ...Ff5 20. g4 h6 21. gxf5 hxg5 22. fxg5 gxf5 23. Bxf5 Vd7! 24. Bbf1


24. ... Be5! 25. Bf7 Vxh3+ 26. Vh2 Vxh2+ 27. Kxh2 Bf8 28. Bxf8+ Fxf8 29. Bf6 c4 30. Fd1 Hd7 31. Bg6+ Kh7 32. Be6 H7c5 33. Bf6?!

Barejev talán megmenekülhetett volna 33. Bxe5 dxe5 34. Fh5 Hxb2 35. Fe8! változatban.

33. ... Kg8

A kölcsönös időzavarban Topalov sem játszik a legpontosabban, 33. ... Fe7! 34. Bh6+ Kg8 döntő fölénnyel.

34. Fh5 Fe7 35. Bh6 Kf8 36. Bh8+? Kg7 37. Be8


37. ... Fxg5! 38. Bxe5 Fxe3 39. Be7+ Kf6 40. Bf7+ Kg5 41. Fd1 Fd4 42. Kg2 Hxb2 43. Hb5 Fe5 44. Fc2 Hbd3 45. Kf1 Hb4 46. Fb1 Hxd5 és világos feladta

Verőci Zsuzsa