Vágólapra másolva!
Bodrogi László a tizedik helyen végzett a Tour de France profi kerékpáros körverseny szombati prológján. A nyitányon az utóbbi három év összetett győztese, az amerikai Lance Armstrong nyert.

A világ legjelentősebb viadalának első magyar indulója remek időt ért el a 7 km-es egyéni indítású futamon, 9:21.43 perccel (ez 44,885 km/órás átlagsebességnek felel meg) sokáig az élen állt. Az utolsó félórában ugyan a világsztárok közül kilencen megelőzték őt, eredménye azonban így is kiváló.

Bodrogi László úgy véli, ha taktikusabb, néhány másodperccel jobb időt is elérhetett volna: "Nem vagyok telhetetlen, de a rövid táv elején néhány helyen tartalékoltam az erőmet, hogy az utolsó emelkedőre is maradjon lendületem. A csapatvezetők egyébként megdicsértek, mert sokáig az élen álltam, és a prológ végén, amikor már a sztárok és a specialisták jöttek, akkor sem kerültem ki a legjobb tízből. A Tour légköre semmihez sem hasonlítható, és a közönség is fantasztikus. A vasárnapi szakaszon sprintbefutóra számítok" - mondta Bodrogi.

89. Tour de France, prológ, Luxembourg, 7 km:
1. Armstrong (amerikai) 9:08.78 p (45.92 km/ó átlagsebesség)
2. L. Jalabert (francia) 9:10.52
3. Rumsas (litván) 9:11.97
4. Botero (kolumbiai) 9:12.60
5. Millar (brit) 9:13.48
6. Brochard (francia) 9:14.78
...10. Bodrogi 9:21.43

Vasárnap Luxembourg környékén 192.5 km-t teljesítenek a kerekesek.

A Tour rajtján kívül több érdekes, kerékpárral kapcsolatos hír is napvilágot látott szombaton A Saeco például felajánlotta, hogy átveszi a megszűnés szélén álló Mapei Quick Step csapatát. Bodrogi László együttesének fő támogatója, a Mapei ugyanis bejelentette, hogy a sorozatos doppingesetek miatt kiszáll a kerékpársportból. A Saeco vezetői egyelőre nem tudták megmondani, hogy mely versenyzőket tartják meg, ha létrejön az üzlet. "Hetven százalék az esély, hogy megállapodunk - mondta Claudio Corti, a Saeco menedzsere. Érdekesség, hogy csapata azért nem indulhat a Tour de France-on, mert Gilberto Simonit az olasz körversenyen tiltott szer használatán érték. A Mapeinél egyébként olyan kiváló kerekesek versenyeznek, mint a jelenlegi világbajnok spanyol Oscar Freire, vagy az ausztrál Cadel Evans.

Ugyan a Tour mind a 189 indulójának doppingtesztje negatív eredményt hozott (a mintákat még csütörtökön vették le, majd a nemzetközi szövetség lausanne-i laboratóriumában ellenőrizték), a sportág mégis újból doppingbotránytól hangos. A müncheni ügyészség ugyanis nyomozást indított a németek doppingoláson ért klasszis kerékpárosa, Jan Ullrich ellen. "A versenyző nagy nyilvánosság előtt elismerte, hogy serkentő tablettákkal élt, ezért természetesen a kábítószerekre vonatkozó törvény megsértése miatt eljárást indítunk ellene" - mondta Eduard Mayer főügyész.

A sydneyi olimpia mezőnyversenyének aranyérmese, az 1997-es Tour de France győztese szombaton sajtótájékoztató keretében ismerte be, hogy amfetamint tartalmazó pirulákat vett be egy szórakozóhelyen, a június 12-én elvégzett doppingteszt ezért hozott pozitív eredményt.