Vágólapra másolva!
Nyolc esztendős gyümölcsöző kapcsolat után Andre Agassi úgy döntött, a továbbiakban nem Brad Gilbert irányítja majd edzéseit. Ausztráliai vereségét követően sima, kétszettes győzelmet aratott Martina Hingis a tokiói nőitenisz-tornán, mindössze három játékot engedélyezve német ellenfelének. A férfiak milánói tornáján kiesett a cseh Novak és visszalépett a magas lázzal bajlódó horvát Ivanisevic.

A trénerrel hat Grand Slam-elsőséget és világranglista-vezető helyet elérő amerikai teniszező nem haraggal válik meg Gilberttől. "Brad minden idők legjobb trénere" - jelentette ki közleményében Andre Agassi, aki nyolc év után úgy döntött, nem Gilberttel készül a továbbiakban. "Szerencsés vagyok, hogy ilyen edzőm lehetett éveken keresztül, de még fontosabb, hogy a barátomnak nevezhetem, és ez a barátság érintetlen is marad."

Gilbert sem fukarkodott a jezőkkel Agassit illetően, egyszerűen az elmúlt 22 év egyik legfényesebb teniszcsillagának aposztrofálta. "Nyolc csodálatos év után együtt határoztunk úgy, véget vetünk az edző-tanítvány kapcsolatnak és csupán nagyon jó barátok maradunk. Csodálatos lehetőség volt számomra, hogy egy ilyen párost alkothattam Andréval. Dicsőség és megtiszteltetés volt vele dolgozni."

Hingis söpör Tokióban

Ausztráliai vereségét követően sima, kétszettes győzelmet aratott Martina Hingis a tokiói nőitenisz-tornán, mindössze három játékot engedélyezve német ellenfelének. A férfiak milánói tornáján kiesett a cseh Novak és visszalépett a magas lázzal bajlódó horvát Ivanisevic.

Elsőként a brit Greg Rusedski jutott a milánói ATP-tenisztorna negyeddöntőjébe, miután két szettben, 7:6, 6:4-re verte a cseh Bohdan Ulihrachot. "Boldog vagyok, hogy nyertem, jó és nehéz ellenféllel szemben ez mindig külön öröm. Ráadául imádom a pályát" - lelkendezett Rusedski, aki a következő körben a holland Sjeng Schalken és a brazil Andre Sa összecsapásának nyertesével meccsel.

Ami a bukásokat illeti: Wimbledon bajnoka, a horvát Goran Ivanisevic nyert állásból "vesztett", pontosabban sérülés miatt visszalépni kényszerült. Pedig az első, 7:5-re megnyert játszmát követően a második szettben három mérkőzéslabdája is volt, ám a cseh Tabara ezt hárította és 7:6-ra nyerte a rövidítést. A harmadik szettet aztán már nem bírta a magas lázzal küzdő horvát fiú és 3-0-s vesztésnél feladta a mérkőzést.

Még nagyobb meglepetés, hogy az Ausztráliában elődöntőt játszó cseh Jiri Novak viszonylag simán kikapott az örmény Szargszjantól (6:2, 3:6, 6:4).

Milan Indoors (381 ezer dollár), 1. forduló:
Ferrero - Boutter 3:6, 7:6, 6:4
Tabara - Ivanisevic 5:7, 7:6, 3:0-nál Ivanisevic visszalépett
Szargszjan - Novak 6:3, 2:6, 6:4
Mirnyij - Luzzi 6:0, 4:1-nél Luzzi visszalépett

2. forduló
Rusedski - Ulihrach 7:6, 6:4
Escude - Arazi 6:1, 6:3

A párosok világbajnokságán az amerikai Donald Johnson, Jared Palmer kettős fontos győzelmet aratott honfitársai, Bob Bryan és Mike Bryan ellen (7:6, 6:3), és ezzel bejutott a bangalore-i viadal elődöntőjébe. "Az első mérkőzésünk nehéz volt, tudtuk, most jobban kell teniszeznünk. Ráadásul Bryanék a jövő amerikai teniszcsillagai, így keményen kellett készülnünk."

Az indiai tandem, Leander Paes és Mahesh Bhupathi szintén rendületlenül menetel a finálé felé, ezúttal a Mark Knowles, Brian McPhie bahamai, amerikai kettős győzték le három, rettentő szoros játszmában (7:6, 5:7, 6:3). "Az eredmény nem csalóka, tényleg minden erőnkre szükség volt, hogy megnyerjük a harmadik játszmát" - mondta Bhupati.

Férfi párosok Challenge Kupája , Bangalore (350 ezer dollár), 2. forduló:

Touchtel csoport:
Johnson, Palmer - Mike Bryan, Bob Bryan 7:6, 6:3
Leach, E. Ferreira - Vanhoudt, Haggard 6:7, 6:1, 6:3

Bharti csoport:
Paes, Bhupathi - Knowles, McPhie 7:6, 5:7, 6:3
Pala, Vizner - De Jager, Koenig 6:3, 6:2

Az elvesztett Australian Open-finálét követően győzelemmel tért vissza a pályára Martina Hingis. Az egykori svájci világelső a tokiói tornán 6:1, 6:2-re verte a német Marlene Weingartner. "Elég sokat pihenhettem, hiszen Ausztráliához képest nincs időeltolódás, így jól is játszottam" - mondta Hingis, aki az elmúlt hat évben négyszer megnyerte a Toray Pan Pacific Opent. Győzött Jelena Gyementyijeva is, a japán Saori Obata elleni 6:3, 6:4 azt jelenti, hogy ő játszik majd Anna Kurnyikovával a következő körben.

Toray Pan Pacific Open, Tokió, 1. forduló:
Farina Elia - Panova 6:4, 7:5
Gyementyijeva - Obata 6:3, 6:4
Stevenson - Srebotnik 6:1, 6:4
Kremer - Lihovceva 4:6, 6:1, 6:3

2. forduló:
Hingis - Weingartner 6:1, 6:2
Testud - Schett 4:6, 7:5, 7:5

Korábban:

Kurnyikova teniszezik

Pincési László