Vágólapra másolva!
Kedden a selejtező első fordulójának mérkőzéseivel rajtol a Szépvölgyi Teniszcentrumban a férfi játékosok tíz állomásból álló versenysorozata, a Magyar Grand Prix.

A nyitó tornán pályára lép a Davis-kupa válogatott valamennyi tagja, így Sávolt Attila, Bardóczky Kornél és Kisgyörgy Gergely is. A jelenlegi legjobb magyar teniszező 1999-ben, a szegedi szabadtéri bajnokságon indult utoljára hazai egyéni viadalon.

Sávolt a második fordulóig jutott a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon, s a Magyar GP-nyitány után sorozatban következnek számára a nemzetközi versenyek. A jövő héten Lengyelországban játszik egy 150 ezer dolláros challenger-tornán, majd három dél-amerikai eseményen lép pályára. Azt követően Delray Beachen, Indian Wellsben, majd a 3,5 milliós Key Biscayne-i viadalon szerepel.

A Szépvölgyi Teniszcentrumban csütörtöktől játsszák a tizenhatos főtábla találkozóit. A szombati elődöntőket, majd a vasárnapi helyosztókat (a harmadik helyért is mérkőznek) színészek és újságírók összecsapásai színesítik.

Korábban: