Vágólapra másolva!

Nyeste is a tornászok Eb-keretében

Maráczi Márta, női tornászválogatottunk szövetségi kapitánya szerdán kihirdette az áprilisi patraszi Eb-re készülő válogatott keret névsorát, amelybe a tavaly februárban könyökműtéten átesett Nyeste Adrienn is visszakerült.

"Remélem, hogy az Eb-n Adriennre egy vagy két szeren számíthatok" - mondta Maráczi Márta. A 2000. évi párizsi Eb-n felemáskorláton döntős Nyeste viszont úgy számol, hogy akár mind a négyen is: "Tavaly februárban műtöttek meg, s amint lehetett, azonnal elkezdtem a könnyített munkát, így tulajdonképpen nem álltam le az edzésekkel. Mind a négy szeren készülök, hogy ha úgy adódik, akkor segíthessek a csapatnak. A fő célom azonban természetesen a novemberi szerenkénti vb Debrecenben, ahol korláton szeretnék nagyon jól szerepelni" - mondta Nyeste.

A felnőtt Eb-keretet a következő versenyzők alkotják: Nyeste Adrienn (1978-ban született, klubja: Hungarotel-Békéscsaba), Szikora Zsanett (1982, Hungarotel-Békéscsaba), Kakuk Krisztina (1986, Postás-Matáv), Papp Irisz (1985, UTE), Strifler Angéla (1985, Hungarotel-Békéscsaba), Kiss Renáta (1986, Hungarotel-Békéscsaba), Szarka Krisztina (1986, KSI). A keret tehát hét fős, de az Eb-re csak öt versenyző utazhat.

Egy másik korábbi válogatott versenyzőt, Reubl Tündét is műtötték, s Nyestéhez hasonlóan ő is a felkészülés elején jár. "Tündének szépen javul a lába, és súlyproblémái sincsenek" - mondta Maráczi Márta. "Néhány elemet be is mutatott a szereken, de annyira még nem terhelhető, hogy az Eb-re felkészülhessen. A szerenkénti világbajnokságon azonban már rá is számítok.

A junior Eb-keret: Péntek Tünde (1987, Hungarotel-Békéscsaba), Sarkadi Ella (1987, Hungarotel-Békéscsaba), Csire Anna (1987, Delfin SI Szombathely), Molnár Kitti (1987, Delfin SI Szombathely), Drótos Nikolett (1988, KSI), Gál Kitti (1987, Delfin SI Szombathely), Simon Ágnes (1987, KSI).

Fábik Tibor