Vágólapra másolva!
Mindkét mai női elődöntő meglepően sima találkozót hozott az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A címvédő amerikai Jennifer Capriati a francia Mauresmót, a belga Kim Clijsters pedig honfitársnőjét, Justine Henint verte. A férfiaknál Ferreira sérülés miatt visszalépett, így Szafin 28 percnyi játékkal elődöntős.

Forrás: EPA
Capriati villámgyorsan elintézte a francia Mauresmót

"Egész végig azt éreztem, továbbjuthatok, és ez meghatározta a játék képét is. A második hétnél tartunk, ekkorra az életben maradtak már mindig remek játékkal rukkolnak elő. Tudom, a következő ellenfelem Kim Clijsters lesz, aki jó formában van. Párizsban tényleg fantasztikusan teniszezett ellenem, de mindig, minden változik, így a játékosok formája is. Főleg, ha más a borítás" - értékelt Capriati.

"Rengeteget hibáztam" - ismerte el Mauresmo. "Nem tudtam jól teniszezni, a taktikám szörnyű volt, alapvonalról sokat hibáztam."

A másik ágról tehát a negyedik helyen kiemelt Kim Clijsters jutott el az elődöntőig, miután a belga belharcban 74 perc alatt felőrölte Justine Henin ellenállását (6:2, 6:3)

"Ha hagyod, hogy kicsit is játsszon, akkor nincs kegyelem. Agresszívvé válik, és legyőzhetetlenné" - értékelte Henin játékát Clijsters. "Arról nem is beszélve, hogy milyen nehéz egy barát ellen meccselni."

"Csalódott vagyok, mert nem tudtam saját magam játékát játszani. A második szettben megpróbáltam váltani, de Kim mindent elért, nagyon erős és agresszív volt" - mondta Henin.

Érdekes véget ért a férfiak első negyeddöntő mérkőzése. Az orosz Marat Szafin 5:2-es vezetésénél ugyanis a dél-afrikai Wayne Ferreira izomhúzódás miatt visszalépett. Szafin ezzel szinte játék nélkül jutott az elődöntőbe, ahol a Marcelo Rios - Tommy Haas találkozó győztese vár rá.

"Sajnálom, hogy szerencsével és nem játékkal jutottam tovább" - mondta Szafin. "Ez a nap ajándék volt számomra. Nem kellett kiadnom magamból az energiát, maradt belőle bőven az elődöntőre is."

Ami a párosokat illeti: a férfiaknál nagy meglepetésre két, nem kiemelt páros jutott a legjobb nyolc közé, ahol mind a Llodra, Santoro, mind a Boutter, Clemet duó továbblépett. A hölgyeknél Hingis és Kurnyikova nem sok időt hagyott a japán Asagoe, Fujiwara kettősnek, de az első helyen kiemelt Raymond, Stubbs amerikai, ausztrál kettős mellett elődöntős a Hantuchova, Sanchez-Vicario (szlovák, spanyol) duó is.

Stubbs mellett már csupán egy ausztrál teniszező "áll": a vegyespárosban nagy meglepetésre ugyanis elődöntőbe jutott a Hill, Vis ausztrál, holland kettős.

Férfiak, egyes, negyeddöntő:
Szafin (orosz, 9.) - Ferreira (dél-afrikai) 5:2-nél Ferreira sérülés miatt feladta

Férfiak, páros, negyeddöntők:
Knowles, Nestor (bahamai, kanadai, 9.) - Damm, Prinosil (cseh, német, 13.) 6:2, 6:2
Llodra, Santoro (francia) - Ellis Ferreia, Leach (dél-afrikai, amerikai, 8.) 6:2, 3:6, 8:6
Johnson, Palmer (amerikai, 2.) - Bob Bryan, Mike Bryan (amerikai, 10.) 6:4, 6:4
Boutter, Clement (francia) - Wayne Black, Ullyett (zimbabwei, 5.) 6:1, 6:3

Nők, egyes, negyeddöntők:
Capriati (amerikai, 1.) - Mauresmo (francia, 7.) 6:2, 6:2
Clijsters (belga, 4.) - Henin (belga 6.) 6:2, 6:3

Nők, páros, negyeddöntők:
Hingis, Kurnyikova (svájci, orosz, 8.) - Asagoe, Fijiwara (japán) 6:4, 6:2
Raymond, Stubbs (amerikai, ausztrál, 1.) - Bedanova, Hrdlickova (cseh) 7:6, 6:4
Hantuchova, Sanchez-Vicario (szlován, spanyol, 13.) - Krizan, Srebotnik (szlovén) 7:6, 6:1
Martinez, Serna (spanyol 15.) - Coetzer, McNeil (dél-afrikai, amerikai, 10.) 6:0, 6:2

Vegyespáros, negyeddöntő:
Hill, Vis (ausztrál, holland) - Vizner, Husarova (cseh, szlovák) 5:7, 6:4, 7:6

Korábban:

Hingis-Seles csúcstalálkozó az elődöntőben

Pincési László