Vágólapra másolva!
Tovább folytatja kiváló szereplését Marcelo Rios. A chileiek egykori világelsője már negyeddöntős az idei ausztrál nyílt teniszbajnokságon, és formáját, valamint a csillaghullást látva akár titkos favoritként is lehet emlegetni. A hölgyeknél nagy csatában győzött a címvédő amerikai Capriati és a francia Mauresmo is.

Forrás: EPA
Marcelo Rios legszebb napjaira emlékeztetően játszik Melbourne-ben
Australian Openen

Az idei ausztrál bajnokság azonban egyelőre róla is szól. Az első fordulóban az ausztrál Jaymon Crabb még könnyű falatnak bizonyult, azóta azonban elintézte a szlovák Karol Kucerát, a spanyol Alberto Martint, és magyar idő szerint ma hajnalban a 23. helyen kiemelt ecuadori Nicolas Lapenttit is (7:5, 6:1, 6:4).

Rios azonban akkor is megkeveri az állóvizet, ha éppen nem játszik. A dél-amerikai teniszező jelenleg a hölgyek elsőszámú közellensége, mert kritizálta a hölgyek versenyét. Martina Hingis ugyanis az előző fordulóban 45 perc alatt lemosta Barbara Rittnert - ezt a meccset látva pedig Rios fitymálóan nyilatkozott: "Mindig is mondtam, hogy a férfi tenisz az igazi. Ez nem olyan mint lányoké, akik nevetgélve jutnak be a negyeddöntőbe. Láttam Hingis és a német lány mérkőzését. Vicc volt!"

A rosszalló megjegyzést mind Martina Hingis, mind Venus Williams magára vette, sőt Martina még egy fogadást is ajánlott Riosnak. "Úgy gondolom, néhány embernek érdekes a beállítottsága a női teniszt illetően. Játsszon egy mérkőzést velem, és megváltozik a véleménye!"

A férfiaknál és Nagy-Britanniában még mindig az abszolút favorittá váló, majd a svéd Jonas Björkman ellen elhulló Tim Henman foglalkoztatja a sportág kedvelőit. Legutóbb az egykori világklasszis ausztrál Pat Cash állt ki mellette, mondván, lesz még idén nagyobb esélye is Henmannak Grand Slam-torna megnyerésére: "Hatalmas lehetőséget szalasztott el Henman, csalódott voltam játékát látva. De úgy gondolom, idén még lesz alkalma Grand Slam-tornát nyerni, de csakis Wimbledonban. A fű az ő igazi borítása."

A hölgyek mai napi viadalán az esélyesek - Capriati, Henin, Mauresmo - léptek tovább, igaz a címvédő Jennifer Capriati nagyon megszenvedett. Az amerikai hölgy az olasz Rita Grande ellen lépett pályára és csupán 6:3, 7:6-ra győzött. "A második játszmában Rita fantasztikusan teniszezett, nem is tudtam vele sokáig mit kezdeni" - értékelt Capriati, akinek 5:4-nél mérkőzéslabdája volt, de Grande innen fordított úgy, hogy már neki is volt szettlabdája. "Igazi türelemjáték volt, látni lehetett, az győz, aki keményebben tud küzdeni."

Capriati a következő körben a francia Amelie Mauresmo ellen meccsel, aki szintén szenvedett a német Marlene Weingartner ellen (6:0, 4:6, 7:5). Capriati utoljára a US Open negyeddöntőjében találkozott francia vetélytársával, akkor győzött. "Várom a találkozót. Igaz, az utóbbi időkben mindig én nyertem, de várhatóan éppen emiatt új taktikával készül majd ellenem. Ez más csata lesz!" - mondta esélyeiről a címvédő.

A nyolcaddöntő eredményei:
férfi egyes:
Rios (chilei) - Lapentti (ecuadori, 23.) 7:5, 6:1, 6:4
Haas (német, 7.) - Federer (svájci, 11.) 7:6 (7-3), 4:6, 3:6, 6:4, 8:6
Ferreira (dél-afrikai) - Costa (spanyol) 4:6, 6:4, 6:4, 6:7 (4-7), 9:7
női egyes:
Capriati (amerikai, 1.) - Grande (olasz, 20.) 6:3, 7:6 (11-9)
Henin (belga, 6.) - Gyementyijeva (orosz, 12.) 6:0, 6:3
Mauresmo (francia, 7.) - Weingärtner (német) 6:0, 4:6, 7:5
Clijsters (belga, 4.) - Husarova (szlovák) 6:0, 6:2