Vágólapra másolva!
Párosban már nincsen magyar résztvevője az idei ausztrál nyílt teniszbajnokságnak, miután a hölgyeknél Marosi Katalin és Mandula Petra, a férfiaknál pedig Sávolt Attila sem élte túl partnerével az első fordulót. A nap eddigi legnagyobb meglepetését az ausztrál kedvenc Philippoussis, az orosz Kafelnyikov, valamint a tavalyi elődöntős francia Grosjean kiesése jelentette.

Fotó: EPA
Egy újabb Chang? Kim Kafelnyikovot búcsúztatta

"Nem is tudom, hogy mikor játszottam ilyen rosszul egy Grand Slam-tornán. Fogalmam sincs, hogy miért, de szinte nem is volt három jó ütésem egymás után. Nagyon szomorú vagyok, hogy már a második fordulóban búcsúztam" - nyilatkozta Kafelnyikov. "A mérkőzés elejétől kezdve fájt a hátam. Emiatt nem adogattam jól, s az erős ütéseim is elmaradtak. Nagyon kemény volt a legutóbbi szezonom, ezért nem is csodálkozom, hogy megsérültem" - így a szintén bukott Grosjean.

A sajtó hatalma abban mutatkozik meg, hogy képes a hősökből és legendákból még nagyobb hősöket kreálni. Az amerikai napilapok jelenleg minden idők legnagyobb teniszezőjét, Pete Samprast dicsőítik, aki egyelőre semmi mást nem csinált, "csupán" továbbjutott az Australian Open első köréből. De hogyan!?

A 13-szoros Grand Slam-győztes amerikai ugyanis egyedül győzte le a finn Jarkko Nieminent (6:3, 6:3, 6:4). Nem tévedés, egyedül. Sampras mögül ugyanis kivonult legnagyobb támogatója, a Nike, amellyel nyolc éven keresztül gyümölcsöző volt a kapcsolata és amely a US Open óta, az általa leszállóágban lévő sportolóval megszakította kapcsolatát. Sampras tehát immáron magára hagyatva, új trénerével, Tom Gulliksonnal készül tovább, és egyelőre úgy tűnik, a vetélytársak kipotyogása az ő malmára hajtja a vizet.

Menetelnek a britek. Greg Rusedski és Tim Henman egyaránt szédületes formában van, bevalljuk, nem lennénk meglepve, ha kettőjük közül valaki meglepetést okozna. Persze könnyen nyilatkozunk annak ismeretében, hogy éppen John McEnroe írta korábban: Henman élete formáját mutatja, akár meg is nyerheti az Australian Opent.

A helyiek által ma Vladiátornak elnevezett teniszező a fehérorosz Vlagyimir Volcskovot verte (innen a név) 6:3, 6:4, 6:1-re, és pályafutása során először éppen Rusedskivel meccsel a következő körben. "Fantasztikus! Kiemeltként az esélytelenség nyugalmával játszottam, kihasználtam a lehetőségeimet és rájöttem, senkinek sincs Isten adta joga ahhoz, hogy Grand Slemet nyerjen. Így talán még nekem is van esélyem" - viccelődött Henman.

Rusedski dolga annyiban nehezebb volt, hogy a helyi kedvenc, az első fordulóban a spanyol Blancót szinte "lelövő" Mark Philippoussis ellen kellett bizonyítani. Nos, Greg sima három játszmában nyert (7:6, 6:3, 6:4), úgy, hogy a "vízfakasztók találkozóján" hatalmas meglepetésre összesen tizenkettő ászt ütöttek csupán. "Idén most játszottam a legjobban, nagyszerű volt" - értékelt szerényen Rusedski. "Philippoussis nagyon nehéz ellenfél, egy hete még döntőt játszott Adelaide-ben, így az, hogy három játszmában megvertem, számomra is meglepő."

A hölgyeknél nem született meglepetés, a két nagy név közül Monica Seles kettő, Martina Hingis három játékot engedélyezett ellenfelének. A bombaformában lévő svájci hölgy 6:1, 6:2-re intézte el a német Greta Arnt, míg a 8. helyen kiemelt, négyszeres Open-győztes amerikai játékos 53 perc alatt 6:1, 6:1-re verte a zimbabwei Cara Blacket. "Nagyszerű érzés ide visszatérni, és ismét játszani" - mondta Seles. "Életem legszebb időszakát élem, csak a játék szeretetéért teniszezem, nincsn rajtam semmi nyomás, semmi kényszer."

A párosok is megkezdték küzdelmeiket, sajnos magyar szempontból egyelőre kevés sikerrel. A férfiaknál az egyéniben remeklő Sávolt Attila az orosz Gyenyisz Golovanovval oldalán papírforma vereséget szenvedett az Etlis, Hood argentin kettőstől (6:4, 6:3), a nőknél ugyanez a sors várt Marosi Katira és Mandul Petrára is. Marosi az argentin Mariana Diaz-Oliva oldalán 6:2, 6:1-re kapott ki a 4. kiemelt Clijsters, Sugiyama (belga japán) kettőstől, míg Mandula megszokott osztrák partnerével, Patricia Wartuschsal nem bírt az 5. kiemelt Arendt, Huber (amerikai, dél-afrikai) duóval (6:4, 7:5).

Australian Open, férfi páros, első forduló:
Etlis, Hood (argentin) - Golovanov, Sávolt (orosz, magyar) 6:4, 6:3

férfi egyes, második forduló:
Kim (amerikai) - Kafelnyikov (orosz, 4.) 6:3, 7:5, 6:3
Canas (argentin, 12.) - Delgado (paraguayi) 6:2, 7:5, 6:7 (9-11), 6:4
Hrbaty (szlovák) - Portas (spanyol, 18.) 6:1, 6:3, 6:0
Pless (dán) - Arazi (marokkói, 22.) 6:3, 6:4, 6:1
Rusedski (brit, 28.) - Philippoussis (ausztrál) 7:6 (9-7), 6:3, 6:4
Voinea (román) - Boutter (francia) 6:2, 6:4, 6:7 (5-7), 3:6, 6:2
Gonzalez (chilei) - Robredo (spanyol, 32.) 6:2, 6:4, 6:4
Clavet (spanyol) - Grosjean (francia, 5.) 6:4, 3:6, 6:0, 5:7, 6:4
Henman (brit, 6.) - Volcskov (fehérorosz) 6:3, 6:4, 6:1
Johansson (svéd, 16.) - Hipfl (osztrák) 6:4, 6:1, 6:4
El-Ajnaui (marokkói, 21.) - Vicente (spanyol) 4:6, 6:3, 6:3, 6:3
Novak (cseh, 26.) - Gaudenzi (olasz) 2:6, 5:7, 6:2, 6:3, 6:3
Dent (amerikai) - Vinciguerra (svéd, 31.) 6:3, 6:4, 6:2

női egyes, második forduló:
Hingis (svájci, 3.) - Arn (német) 6:1, 6:2
Seles (amerikai, 8.) - Black (zimbabwei) 6:1, 6:1
Maleeva (bolgár, 13.) - Hrdlickova (cseh) 6:4, 7:5
Coetzer (dél-afrikai, 15.) - De los Rios (paraguayi) 6:3, 6:1
Raymond (amerikai, 18.) - Craybas (amerikai) 6:3, 6:3
Medina-Garrigues (spanyol) - Bedanova (cseh, 21.) 6:4, 6:2
Rittner (német) - Kremer (luxemburgi, 28.) 6:1, 6:4
Farina-Elia (olasz, 11.) - Hopkins (amerikai) 6:2, 6:0
Hantuchova (szlovák, 32.) - Garbin (olasz) 6:0, 6:2

női páros, első forduló:
Arendt, Huber (amerikai, dél-afrikai, 5.) - Mandula, Wartusch (magyar, osztrák) 6:4, 7:5
Clijsters, Szugijama (belga, japán, 4.) - Diaz-Oliva, Marosi (argentin, magyar) 6:2, 6:1

Csütörtökön is az egyéni torna második fordulójának mérkőzéseit játsszák, pályára lép Sávolt Attila és Mandula Petra is.

A program érdekesebb mérkőzései:

férfi egyes:
Sávolt Attila - Federer (svájci, 11.) - Rod Laver Arena, 5. találkozó, magyar idő szerint délelőtt
Haas (német, 7.) - Bachelot (francia)
Sampras (amerikai, 8.) - Chela (argentin)
Szafin (orosz, 9.) - Ch. Rochus (belga)
Roddick (amerikai, 13.) - Ljubicic (horvát)

női egyes:
Mandula Petra - Tanasugarn (thaiföldi, 25.) - 3-as pálya, 3. találkozó, magyar idő szerint reggel
Capriati (amerikai, 1.) - Tu (amerikai)
Clijsters (belga, 4.) - Schwarz (osztrák)
Henin (belga, 6.) - Marrero (spanyol)
Mauresmo (francia, 7.) - Srebotnik (szlovén)