Vágólapra másolva!
Új elnököt választ holnap a súlyemelő-szövetség. A sportág a tavalyi közgyűlésen kettészakadt, azóta is dúl a nyilatkozatháború. A küldöttek valószínűleg három jelöltre szavazhatnak majd: Dolovai Tamás, a jelenlegi elnökhelyettes, a Dolex Kft. többségi tulajdonosa a folyamatosságot képviselné, Bobonka Gyula szakedző, iskolaigazgató és Szabolcsi Károly, a kisújszállási sportklub elnöke változásokat szeretne.

Elvileg érvényben van még a két, tavalyi elnökjelölt pályázata, de László Imre bejelentette, hogy leköszön, és a hírek szerint Kőszegi Zoltán sem akar már elnök lenni. A pályázók, szigorúan ábécésorrendben.

Bobonka Gyula nagykállói iskolaigazgatónak a TF-ről súlyemelő szakedzői képesítése van, több sportágban edzői papírja, emellett tanári diplomája. Dolgozott Nyíregyházán edzőként is, alapítója a nyírturai diáksportkörnek, jelenleg két szakosztályban vannak tanítványai, és elnöke a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szövetségnek. Versenyzői az NYVSC-ben 1998-ban utánpótlás csapatbajnoki első helyet szereztek, serdülő Európa-bajnokságról több súlyemelője szerzett harmadik-hatodik helyezést.

Azt mondja, elnökjelöltből akár befutó is lehet, a szombati közgyűlés előtt egyik tábor sem mehet biztosra. A riválisok pályázatát nem ismeri, mint ahogy - feltételezi - a többiek sem az övét. A kis szakosztályok érdekeit képviselné: kapjon támogatást a rangsor negyvenedikje is. A magyar súlyemelés hibájának tartja, hogy sok mindent pénzzel oldanak meg, vagyis az élvonalbeli klubok nem nevelnek, hanem vásárolnak versenyzőket. Megreformálná a versenyrendszert, változtatna a területi szövetségek támogatási elvein, továbbá az edzőbizottság és a technikai bizottság összetételén is. Mint mondta, megválasztása esetén harmincmillió forintra már van szponzori ígérete.

Nem zárja ki azt a verziót sem, hogy az elnökséget közösen alkossák a mostani vezetők, illetve az ellenzék képviselői, de úgy véli, egy jégkorongos megoldás lenne az igazi, vagyis a teljes sorcsere.

Dolovai Tamás, a jelenlegi elnökhelyettes arra számít, hogy ezúttal határozatképes lesz a közgyűlés, ő legalábbis a részvételre biztatja a küldötteket. Azt azért sajnálja, hogy a másik tábor visszatérően különféle jogi kifogásokkal próbálkozik, többek között emiatt kell most jogászokkal, a közgyűlés előkészületeivel foglalkoznia több embernek, ahelyett, hogy lehetséges támogatókkal tárgyalnának. Dolovai Tamás - aki szponzorként is jelen van a sportágban - konkrét összeget nem mond, mivel nem híve az ígérgetésnek, de a szövetség bevételeit elnökként mindenképpen növelni fogja.

Az utánpótlást ő is fontosnak tartja, s arra már van is ígérete a szövetségnek, hogy a súlyemelők is bekerülnek a Héraklész-programba. Vállalja, hogy az élsport sikereit tekinti elsődlegesnek, de hozzáteszi: ezt a kisegyesületeknek is meg kell érteniük. Az állami pénzeket címkézetten kapják, és a jelenlegi támogatási rendszerben a kis szakosztályok elemi érdeke, hogy a csúcson minél jobbak legyenek az eredmények, mert a saját bevételek csak így növelhetők.

Az esélyeiről Dolovai úgy nyilatkozott, hogy ha nem bízna megválasztásában, nem jelentkezett volna. Az utóbbi időben folytatott megbeszélései megerősítették elhatározásában. Elve, hogy a többi jelöltről nem mond véleményt, mert nem ellenük kampányol, azért dolgozik, hogy legyen végre béke a súlyemelésben.

Szabolcsi Károlyról egyelőre nem tudjuk, hogy elnökjelöltnek tekinthető-e. Levelet írt a közgyűlésnek, hogy ha a törvényes előírásoknak megfelelően készül egy jelölőlista, őt is vegyék fel rá, de a pályázati rendszert elfogadhatatlannak tartja. Középszerű versenyzőből - ahogy önmagát minősíti - lett vezető, a kisújszállási klub elnökeként öt-hatszáz sportolót irányít, a súlyemeléssel 27 éve foglalkozik, húsz éve utánpótlásedző, munkáját városi és megyei kitüntetésekkel ismerték el, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei szövetség elnöke. Súlyemelői tavalyelőtt hetedikek voltak az országos rangsorban, hangsúlyozza, hogy egy fillér állami támogatás nélkül.

Az egyik legfontosabb változtatási terve: felvenni a kapcsolatot az oktatási intézményekkel, hogy minél több fiatal ismerkedjen meg a sportággal. Anyagi hátteréről egyelőre csak annyit mond, hogy megválasztása esetén annyi pénzt ő is hozna, mint a jelenlegi vezetőség.

A hivatalban lévő elnökséget nem tartja legitimnek, ezért is címezte levelét a közgyűlésnek. Bírálja a szövetséget, mert kevés bevételt termel, viszont állami pénzeket költ. Azt állítja, az alapszabály szerint ahhoz is közgyűlési jóváhagyás kellett volna, hogy a szövetség irodája Dolovai Tamás cégének székházába költözzön. Szabolcsi Károly beadványa nyomán nyújtott be óvást az ügyészség, és kifogásolta az alapszabály néhány pontját, illetve írta elő a tisztségviselők újraválasztását.

A kisújszállási elnök szkeptikusan várja a szombati eseményeket, mert szerinte az a 22-23 klub, amelyik az ő pártjukon van, biztosan megjelenik, de lehet, hogy a mostani vezetőséget pártoló klubok újból távol maradnak, mint a tavaly februári közgyűléstől.

Korábban:

Lépesfalvi Zoltán