Vágólapra másolva!

Meggyőző debreceni előkészületek a tornavébé előtt

Az esztendő egyik legjelentősebb hazai világversenye kétségkívül a november 20-21-én Debrecenben megrendezésre kerülő szerenkénti torna-vb. André F. Gueisbuhler, a Nemzetközi Torna-szövetség főtitkárhelyettese szerdai látogatása után úgy nyilatkozott: lenyűgözte mindaz, amit látott. Igaz, a vb-nek helyet adó új sportcsarnokot még nem láthatta, hiszen ennek az építése még nem kezdődött el.

A 7000 fős befogadóképességű komplexum egy észtországi, tallinni csarnok adaptációja. Alapterülete 9600 négyzetméter lesz, a küzdőtér mérete sporteseménytől, illetve rendezvénytől függően alakítható. A torna-vb idején hatezer fő, míg koncertek esetében nyolcezer fő befogadására lesz alkalmas az új építmény. Az épületben állandó VIP helyiség (266 fős), VIP páholyok (270 fő), valamint étterem és büfék is helyet kapnak. A csarnok átadási határideje 2002. szeptember 30., s még egy fontos adat: a beruházás költsége 3,3 milliárd forint (áfa nélkül).

André F. Gueisbuhler, a nemzetközi szövetség főtitkárhelyettese megtekintette a rendezvénycsarnok terveit és a beruházás helyszínét, valamint néhány debreceni szállodát; s Kósa Lajos polgármesterrel tárgyalt a nemzetközi szövetség által kért egymillió dolláros (280 millió forint) bankgaranciáról is. Erre abban az esetben volna szükség, ha nem épül fel Debrecenben időben a rendezvénycsarnok, vagy ha október 15-ig az előírt próbaversenyt nem tudják megszervezni. A debreceni közgyűlés csütörtökön dönt a bankgaranciáról, és az önkormányzat delegációja a jövő héten Svájcban adja át az erre vonatkozó iratokat a Nemzetközi Torna-szövetségnek.

André F. Gueisbuhler azonban megnyugtatta a debrecenieket, hogy a bankgarancia beváltására biztosan nem lesz szükség, mert lenyűgözte mindaz, mit Debrecenben látott. Hangsúlyozta, hogy biztos a sikeres rendezésben is, hiszen tavaly az ifjúsági atlétikai világbajnokság sikeres megrendezésével Debrecen már bizonyította, hogy alkalmas nemzetközi színvonalú sportesemények megrendezésére.

Korábban:

Januárban elkezdik építeni a debreceni sportcsarnokot

Fábik Tibor