Vágólapra másolva!
Semmi sem történik ok nélkül. Néhány nappal ezelőtt Jose Sulaiman, a WBO-ökölvívó-szervezet elnöke amolyan felhívásféleséget intézett a pehelysúly egykori világbajnokához, a brit Naseem Hamedhez, és arra szólította fel a Herceget, hogy térjen vissza a szorítóba, mert a hosszú kihagyás még rajta is meglátszana. Hamed azóta három mérkőzésról szóló szerződést kötött a HBO-val.

A megállapodásban egy olyan ígéret is szerepel, amely a március 2-i Morales-Barrera mérkőzés győztesét tereli Hamed útjába. A Mirror verziója szerint ez a találkozó a három mérkőzéses sorozat utolsó állomása lehetne, késő ősszel. A tervek szerint az első meccs időpontja március 23-a lenne, a helyszín Nagy-Britannia, míg a második találkozót nyáron rendeznék az Egyesült Államokban.

A 27 éves Hamed tavaly áprilisban szenvedett vereséget Barrerától, azóta keveset hallatott magáról. Ez volt az egyetlen sikertelen összecsapása 31 győzelem mellett. Hamed szóvivője, Frankie Burstyn szerint a Herceg nagyon izgatottan várja, hogy visszatérhessen. Hamed ezzel a hírrel mindenesetre két dolgot már cáfol: az egyik, hogy Emanuel Stward edzővel történt szakítása után nem is lép a kötelek közé, a másik, hogy csak Nagy-Britanniában bokszol.

Hamedet azonban nem csak szakmai tényezők motiválják: a meg nem erősített információk alapján a 3 meccsért 4 millió fontot kapna. Egyes szakértők állítása szerint Hamed az áprlisi elvesztett meccse óta alig gondolt az ökölvívásra, szinte semmit nem csinált. Lehet, hogy ez a mostani Hamed már nem csupán annyiban különbözik az 1995-2000 közötti időszak pehelysúlyú világbajnokától, hogy elvették tőle az övet.

Barrera kijelentette, számára jelenleg a Morales elleni mérkőzés a legfontosabb, de Hamed ellen is a kötelek közé lépne: "Adnék neki lehetőséget, de ígérem, újra könnyen győzném le" - mondta Barrera.

A WBO-szervezet jelenlegi világbajnoka január 19-én Londonban nem a korábban beharangozott ellenfelével bokszol, hanem várhatóan az IBF-szervezet rangsorában második Victor Polo ellen lép a kötelek közé.