Vágólapra másolva!
Nyilatkozatok, interjúk, minden ami kell egy nehézsúlyú bokszmeccs előtt. Magyar idő szerint vasárnap hajnalban Las Vegasban rendezik a Rahman-Lewis mérkőzést, amely arról dönt, ki a súlycsoport legjobbja. Vagy ahogyan a tengeren túlon mondják: undisputed champion. A vitán felül álló bajnok. Rahman vagy Lewis?

Szinte már hihetetlen az a nyugalom, amellyel az amerikai Hasim Rahman várja a Lewis elleni viisszavágót. A 29 éves Baltimore-I bokszoló nem lenne az aki, ha nem csípett volna akaratlanul is Lewisba. Rahman ugyanis kijelentette, hogy 30 éves kora fölött már nem akar bokszolni. Egészen pontosan 36 évet említett, s hozzátette: "Holyfieldnek és Tysonnak sem kellene már bokszolnia ebben a korban."

Az egészben az a szép, hogy brit ellenfelét nem említette, pedig se nem Tyson, se nem Holyfield életkorát takarja a 36 év, hanem (nem találják ki) éppen Lewisét! Arról nem is beszélve, ha Rahman legyőzi Lewist, a következő meccsen mindkét ,,öreg" potenciális ellenfele lehet.

"Lewis nagyot téved, ha azt hiszi, hogy azzal a fickóval találja magát szemben, akivel Dél-Afrikában bokszolt. Ő még sohasem látta azt a fickót, akit majd szombaton este a szorítóban lát."

Ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy Rahman nem csak szájhős. Az amerikai fél millió dollárt ajánlott fel a szeptemberi New York-I terrortámadás áldozatául esett személyek hozzátartozóinak. ehhez tudni kell, hogy Rahman muszlim vallású, ugyanakkor nem tart attól, hogy emiatt Amerikában negatívan ítélnék meg őt: "Mint sportoló, érzem a felelősséget, hogy tegyek valamit az áldozatokért, s nem csupán egy alkalommal szeretnék adakozni. Ugyanakkor nem érzem azt, hogy mek kellene védenem az iszlám vagy a muszlim vallást."

Lennox Lewis is adakozó hangulataban van, de ő a szorítóban szeretne minél több pofont adni ellenfelének. "Higgyék el nem utálom ezt a fickót" - mondta Rahmanra. "De értsék meg, azért nem tudom elképzelni, hogy egymás mellett ülünk ugyanabban a szobában, mert szombaton egymás ellen harcolunk. Tüzelem magam, s nagyon koncentrálok, hogy jobb legyek."

Kis túlzással, Don King is tüzeli magát. Persze ez érthető, mert ahol pénzt lehet szimatolni, ott előbb-utóbb feltűnik a ,,dróthajú" mérkőzésszervező.

Lewis azt nyilatkozta róla, hogy nagyszerű promóternek tartja nem véletlen, hogy alig egy héttel azután, hogy Lewis elhagyta korábbi menedzserét, mát kokettálnak egymással. S ehhez illik tudni, hogy King szerint Lewis sszombati ellenfele, Rahman és ő testi lelki jó barátok: "Olyanok vagyunk mint a sziámi ikrek. "Mindketten a gettóban nőttünk fel, én például egy vásott gettó-kölyök vagyok" - mondta King, majd nem sokkal azután Lewisnak is "pukedlizett": "Nem állok tárgyalásban Lennoxszal, de boldog leszek, ha erre sor kerül."

Majd szemrebbenés nélkül azzal folytatta, hogy álmai között szerepel tető alá hozni egy Rahman-Tyson mérkőzést. De akkora már szeretné, ha Tysonnal is szerződésben állna, mert nála jobban kereshetne az egykori világbajnok.

Egy biztos: nagy meccs lesz Las vegasban. Ezt ha máshonnan nem lehetne tudni, abból biztosan, hogy megjelent az állandóan nevető vagy kiabáló, lökdösődő Don King. Vagy ahogyan a háta mögött mondfják: a boksz legrámenősebb szélhámosa.

Thury Gábor

Korábban: