Vágólapra másolva!
Az orosz teniszválogatott bejutott a Fed Kupa döntőjébe, miután harmadik csoportmérkőzésén Franciaország ellen is nyerni tudott. Ellenfele a másik ágról a szombati belga-spanyol párharc győztese lesz. Guy Forget figyelmetlensége miatt a francia csapat játék nélkül vesztette el első mérkőzését az argentinok ellen a madridi női tenisz Fed Kupa nyolcas döntőjének szombati összecsapásán.

A szövetségi kapitány ugyanis elfelejtette időben jelezni, hogy Sandrine Testud helyett Virginie Razzanót tervezi pályára küldeni Clarissa Fernandez ellen. Erre legkésőbb másfél órával a találkozó előtt lett volna alkalma, ő viszont mindössze egy órával a kezdést megelőzően változtatott korábbi álláspontján.

Az argentinok óvásának helyt adva Jane Harvey mérkőzésvezető Fernandezt hirdette ki győztesnek. Az összecsapásra azonban a tv-közvetítés miatt, illetve a jelen lévő nézőkre való tekintettel mégis sor került - tét nélkül..

A-csoport:
Oroszország - Franciaország 2-1
Lihovceva, Bovina-Razzano, Tauziat 6:7 (5-7), 1:6

Argentína - Csehország 2-1
Montalvo, Salerni-Hrdlickova, Chladkova 6:3, 4:6, 2:6

A csoport állása:
1. Oroszország 6 pont/3 mérkőzés
2. Franciaország 2/2 és Argentína 2/2
4. Csehország 0/3