Vágólapra másolva!
Egy hete a nimes-i vívó-világbajnokságon párbajtőrválogatottunk Imre Géza, Kulcsár Krisztián, Kovács Iván, Fekete Attila összeállításban aranyérmes lett, a média érdeklődése azóta szinte egy pillanatra sem csökken a csapat iránt. Jellemző volt a kedd reggeli helyzet, amikor Imre Géza a tv2, Fekete Attila a Duna TV stúdiójában nyilatkozott egyidőben.

- Beosztották egymás között, ki hova megy? - kérdeztük Imre Gézát, aki az elődöntőben, majd a döntőben is szenzációsan vívott, s a csapat vezéregyénisége volt.
- Erről azért nincs szó, csak azon múlik, hogy melyikünket érik el hamarabb, s ki az, aki ráér. Igyekszünk minden meghívásnak, interjú-felkérésnek eleget tenni, bár tényleg hatalmas az érdeklődés irántunk. Szerintem nagyobb, mint 1998-ban, pedig akkor is világbajnokok lettünk, ugyanebben az összeállításban.

- Az egyéni verseny nem azt sejtette, hogy újra a dobogó tetejére léphetnek. Ha valaki kikap egy öreg, de neves német versenyzőtől, belefér; talán az is, ha egy szupertehetséges ifjú ausztráltól. De az, ha mindjárt a 128 között egy öreg ausztráltól 15-14-re, aki eddig szinte még semmit sem ért el, gondolom megviseli az embert.
- Szörnyen, életem egyik legrosszabb éjszakája követte. Akadt már egy-két kellemetlen asszóm, szerencsére nem túl sok, de eddig még sohasem fordult elő, hogy ezek előjöjjenek az álmaimban. Most viszont az egyéni után leperegtek előttem a történtek és többször felriadtam.

- Mentségként elmondhatjuk, hogy attól az Adamstól kapott ki, akinek roppant kellemetlen a stílusa, és a sydneyi olimpián Kovács Ivánt is kiverte.
- Mondta is Iván, hogy majd megkapom az Adams-family második részét. A párbajtőrvívás furcsaságai közé amúgy hozzátartozik, hogy Adams másnap a 64-es táblán 13-10-re vezetett az olasz Milanoli ellen, aki azonban 14-14 után bevitte a döntő tust, s később világbajnok lett.

- A lényeg, hogy három napra rá a magyar csapat is. Miben rejlik erejük?
- Abban, hogy tényleg csapatot alkotunk, egymásért is tudunk küzdeni. Nem az a helyzet, hogy összeáll négy ember, aki levívja a maga asszóját és ezzel részéről le van tudva az egész.

- Nyertek az 1998-as vb-n, s bár a sydneyi olimpiára nem szerezték meg a kvalifikációt, 2001-ben újra a legjobbak lettek. A tendencia szerint 2004-ben ismét a csúcsra érnek, de ez remélhetőleg nem jelenti azt, hogy most megint két szűk esztendő következik.
- Ha valaki garantálja, hogy 2004-ig nem nyerek semmit, de Athénban olimpiai bajnok leszek, azonnal aláírom! Persze ez nem így működik, s bízom is benne, hogy jövőre az Eb-n, és a 2003-as vb-n is jól szerepelünk.

- Három éve itthon az Év csapata lettek, s a gálaestre készített öltönyben pompáztak. Lehet, hogy megint mehetnek a szabóhoz?
- Szerintem idén aligha nyerünk. Az öttusázók biztosan előttünk végeznek, ott van a nőivízilabda-válogatott, és a nőikézilabda-vb-t még ezután rendezik. Abban azért bízom, hogy az ünnepségre meghívnak bennünket is.

Fábik Tibor

Ajánlat:

Világbajnok vívók a Társalgóban