Vágólapra másolva!
Sebastien Grosjean 2 óra 44 perc alatt nyert az orosz Jevgenyij Kafelnyikov ellen a 2.95 millió dollár összdíjazású párizsi férfi tenisztorna döntőjében, a Mester-sorozat utolsó állomásán. Ezzel eldőlt, hogy a francia játékos lesz a nyolcadik résztvevője a november 12-én kezdődő sydneyi Mesterek Kupájának.

Az izgalmas első játszma megnyerése nagy lendületet adott a közönség támogatását élvező Grosjean-nak, s így a második szett sima volt. Az orosz teniszező nem adta fel, nagy csatában szépített, de a fordítás már nem sikerült. A Mesterek Kupája-indulást csak tornagyőzelem esetén megszerző hazai teniszező a szoros negyedik játszma végén két mérkőzéslabdát még nem használt ki, a harmadik lehetőséget azonban már értékesítette.

Sebastien Grosjean rendkívül boldog volt a párizsi torna döntőjét követően, s nyilatkozatában még a múltba is tekintett: "Pályafutásom legnagyobb sikerének örülhetek. Kivételes boldogságot jelent, hogy megnyertem a Mester-sorozat párizsi versenyét" - mondta a hazai teniszező, majd hozzátette: "Guy Forget
tíz évvel ezelőtt a Bercyben aratott sikert követően tagja volt az Egyesült Államok ellen győztes Davis Kupa-csapatnak. Remélem, hogy december elején én is duplázást ünnepelhetek az ausztrálok elleni
finálé után."

Grosjean 434 ezer, míg Kafelnyikov 228 ezer dollárt kapott.

Egyes, döntő:
Grosjean (francia, 6.) - Kafelnyikov (orosz, 4.) 7:6 (7-3), 6:1, 6:7 (5-7), 6:4

A Mesterek Kupája indulói: Andre Agassi (amerikai), Gustavo Kuerten (brazil), Goran Ivanisevic
(horvát), Lleyton Hewitt (ausztrál), Juan Carlos Ferrero (spanyol), Patrick Rafter (ausztrál), Jevgenyij Kafelnyikov (orosz), Sebastien Grosjean (francia).