Vágólapra másolva!
A Kulcsár Krisztián, Fekete Attila, Kovács Iván, Imre Géza összeállítású párbajtőr válogatott három győzelemmel bekerült a világbajnokság elődöntőjébe, ahol a spanyolokkal találkozik.

A legnépesebb, 33 csapatos mezőnyben a magyaroknak az első körben nem kellett vívniuk, majd következett egy bemelegítő párharc a szenegáliak ellen (45-13).

A folytatásban a svájci gárda volt a rivális. Fekete (plusz 3), Kulcsár (plusz 3) és Kovács (plusz 2) is pozitív mérleggel zárt, így a csapat viszonylag magabiztos, 45-37-es győzelemmel került a legjobb nyolc közé.

Ott viszont már egy igazán erős gárda, a német várt a magyarokra. A végig feszült összecsapás során többnyire egy-két, néha azonban több (25-20) tusnyi is volt a különbség Kulcsár és társai javára, de az utolsó párharc során Flegler kiegyenlített Feketével szemben (38-38). Ekkor lejárt a vívóidő, következett a ráadás, amelyben a németek voltak a kedvezményezettek. Ez azonban nem zavarta Feketét, aki bevitte a győztes találatot (39-38).

A németek ellen Kulcsár (plusz 7) volt a legeredményesebb, a legfontosabb tust azonban Fekete (mínusz 5) adta. Imre mínusz eggyel zárt, Kovács ezúttal nem vívott.

Eredmények a negyeddöntőben:
Magyarország - Németország 39-38
Spanyolország - Ukrajna 45-34
Franciaország - Koreai Köztársaság 45-27
Észtország - Portugália 45-42

Korábban:

Bronzérmes a nőipárbajtőr-csapat