Vágólapra másolva!
Zubor Attila 49.13-as országos csúccsal az ötödik helyen ért célba 100 gyorson a fukuokai úszó világbajnokságon. Bodrogi Viktor 200 háton hatodik, Kovács Ágnes 50 mellen nyolcadik lett.

Fotó: Danis Barna (Nemzeti Sport)
Fotó: Danis Barna (NS)
Zubor éppcsak lemaradt
Thorpe-tól

Megérte, mert - bár "első nekifutásra" az eredményjelző táblán a hollandok olimpiai bajnokának, Hoogenbandnak a neve jelent meg győztesként, s Zubort a negyedik helyre sorolták - Erwin, az 50 gyors világbajnoka nyerte a 100-at is. S a technikai hiba következtében a magyar sprinter is eggyel hátrébb került: ötödik lett. Ezzel együtt kimagasló eredményt produkált, s eggyel előrelépett a legklasszikusabb számban az 1998-as perthi vb-n elért hatodik helyéhez képest. "Még egy-két világbajnokság és érmes leszek" - hagyta jóvá az erre utaló megjegyzést a 26 esztendős Zubor. "A rajtom csapnivaló, tehát van mit javítani. A cél most már az, hogy 49 másodpercen belülre kerüljek." Ha így lesz, akkor még előkelőbb helyen jegyzik majd minden idők legjobb 100-as gyorsúszóinak világranglistáján, ahol jelenleg a 15.

A fukuokai úszó vb hatodik versenynapjának második döntős magyarja a 17 esztendős Bodrogi Viktor volt. Harmadikként került a fináléba, ahol egy kicsit megilletődötten kezdett, csak a hetedik-nyolcadik helyen tempózott. A végén jól finiselt, s végül egyértelműen dícséretes eredményt produkált, hatodik lett előző napi csúcsánál (1:59.24 p) fél másodperccel rosszabb idővel. "A helyezéssel elégedett vagyok, az idővel egyáltalán nem" - értékelt a százhalombattai tehetség. "Ideges voltam, másképp úsztam, mint ahogy szoktam és ettől romlott a technikám."

Kovács Ágnes csak "túlélni" akarta az 50 méteres mellúszást. Ez a táv nagyon rövid neki, tekintettel arra, hogy a rajt nem éppen az erőssége. A "kötelességét" megtette, döntőbe jutott, s ott a nyolcadik helyen ért célba. "Ez volt a legjobb: célba érni" - mosolygott felszabadultan. "Hat nap, kilenc rajt, nagyon elfáradtam. Jó, hogy túl vagyok rajta." A kínai Lu (a 100 után duplázott) egy századdal maradt el a világrekordtól, kimagaslott a mezőnyből, a többiek messze lemaradva követték és 68 századon belül "zúdultak" a célba.

Az ügyeletes világcsúcsszállító ezúttal is ausztrál, de nem Thorpe (aki negyedik lett 100 gyorson), hanem Geoff Huegill volt: az 50 pillangó egyik középdöntőjében (abban, amelyikben Gáspár Zsolt 24.45-tel nyolcadik lett) 23.44 mp-re javította saját korábbi rekordját (23.60, Sydney, 2000. május 14.).

Hogy teljes legyen az ausztrálok öröme, arról már Thorpe gondoskodott: társai a 4x200-as gyorsváltóban 73 századnyi pluszt szedtek össze előtte a világcsúcs 600-as részidejéhez képest, ekkor jött ő, s mindent jóvátett: "csekélység", 2,39 mp-cel javították meg saját eddigi világelső eredményüket.

Fukuoka, úszó-vb , férfiak
100 m gyors
1. Anthony Ervin (amerikai) 48.33 mp
2. Pieter van den Hoogenband (holland) 48.43
3. Lars Frölander (svéd) 48.79
4. Ian Thorpe (ausztrál) 48.81
5. Zubor Attila 49.13 - országos csúcs (régi: Zubor, 49.32, 2001.07.26., Fukuoka)
6. Torsten Spanneberg (német) 49.35
7. Ashley Callus (ausztrál) 49.39
8. Jason Lezak (amerikai) 49.51

200 m hát
1. Aaron Peirsol (amerikai) 1:57.13 p
2. Markus Rogan (osztrák) 1:58.07
3. Orn Arnarson (izlandi) 1:58.37
4. Matt Welsh (ausztrál) 1:58.80
5. Gordan Kozulj (horvát) 1:59.23
6. Bodrogi Viktor 1:59.74
7. Emanuele Merisi (olasz) 1:59.83
8. Yoab Gath (izraeli) 2:00.09

nők

50 m mell

1. Lo Hszüe-csüan (kínai) 30.84 mp
2. Kristy Kowal (amerikai) 31.37
3. Zoe Baker (brit) 31.40
4. Megan Quann (amerikai) 31.55
5. Brooke Hanson (ausztrál) 31.87
6. Roberta Crescentini (olasz) 32.96
7. Sarah Poewe (dél-afrikai) 32.03
8. Kovács Ágnes 32.05

Korábban az [origo]-ban:

Bodrogi, Kovács és Zubor is döntős