Vágólapra másolva!
Aranyérmet nyert a koblenzi vívó Európa-bajnokságon a Mincza Ildikó, Király Hajnalka, Hormay Adrien, Tóth Hajnalka összeállítású párbajtőr csapat, miután a döntőben 45-36-ra legyőzte az orosz együttest. A kardcsapat hetedik lett.

A párharc során végig a magyarok vezettek. Ezúttal Tóth volt a legeredményesebb (plusz 6), de Mincza (plusz 4) is jól vívott és Király (mínusz 1) sem engedte el az ellenfelet. Az orosz csapatban szerepelt két sydneyi olimpiai bajnok - Logunova és Mazina -, valamint az Eb egyéni versenyében ezüstérmes Fahrutgyinova.

A magyarok a nap során korábban a portugálokat 45-27-re, a franciákat 33-20-ra, az ukránokat 45-24-re verték meg.

"A döntőben egy kicsit féltem Logunovától, mert az olimpián a csapatversenyben legyőzött. Most én nyertem ellene, remélem, ez egy jó sorozat kezdete. Fárasztó idényen vagyok túl. Már alig várom, hogy pihenhessek. Ilyen szereplés után ez is könnyebb lesz" - mondta Mincza Ildikó.

"A bemelegítésnél még nem éreztem igazán a mozgást, de azután mégis nagyon jól vívtam. A döntőben nem villogtam, a többiek viszont igen. Szuper érzés Európa-bajnoknak lenni, az ugyanis még nem voltam. Az eredményhirdetés után rögtön megyek nyaralni" - nyilatkozta Király Hajnalka.

"Szeretném megköszönni, hogy a gyenge egyéni szereplés után bizalmat kaptam. Elégedett vagyok, mert azzal a céllal jöttem, hogy egy aranyérmet hazaviszek" - mondta Tóth Hajnalka.

"Sajnálom, hogy nem vívhattam a döntőben, de így is nagyon örülök, mert ez az első aranyérmem Európa-bajnokságon" - hangzott Hormay Adrien véleménye.

"Az egyéni és a csapatversenyt is egybevéve mindegyik lány parádésan vívott" - értékelt Móna István fegyvernemi menedzser.

a harmadik helyért:
Ukrajna - Észtország 45-32

a döntőben:
Magyarország - Oroszország 45-36

A kardcsapat hetedik lett

A Nagy Orsolya, Csaba Edina, Nagy Annamária, Sznopek Gabriella összeállítású együttesA Nagy Orsolya, Nagy Annamária, Csaba Edina, Sznopek Gabriella összeállítású kardcsapat hetedik helyen végzett. A magyarok a negyeddöntőbeli vereségüket követően először nagy csatában 45-44-re alulmaradtak a franciákkal szemben, majd 45-38-ra legyőzték Azerbajdzsán együttesét.

az 5-8. helyért:
Franciaország - Magyarország 45-44
a 7. helyért:
Magyarország - Azerbajdzsán 45-38