Vágólapra másolva!
Magyar érdekeltség hiányában a római vizes világbajnokság utolsó előtti délutánja alapvetően a pihenésé, illetve a vasárnap érdemi fellépésre készülő Cseh László esetében a gyakorlásé volt.

A tavalyi, pekingi olimpia háromszoros ezüstérmese, aki Rómában 200 m vegyesen második lett, 400-on szeretne szépen, sőt a lehető legszebben elbúcsúzni a világbajnokságtól, miközben tisztában van vele, hogy ez egyáltalán nem lesz könnyű.

"Tülekednek a jobbnál jobb versenyzők a hosszabbik vegyesszámban is, az amerikaiak mellett például komoly olasz riválisom akad, nem beszélve Kis Gergőről, aki szintén jó lehet a dobogóra" - jelentette ki a római vizes csúcsot betegen kezdő Cseh László, akinek szponzor-képviseleti kötelezettségek adtak átmeneti különfeladatot szombaton. Ám nem sokáig időzött a kevésbé vizes közegben, sietett el, hogy még mártózzon egyet a vasárnapi verseny előtt.

"Edzek ma még egyet, de inkább csak átmozgatom a tagjaimat, semmi komoly. Aztán megbeszélem az edzőmmel a holnapi taktikát, a délelőtti selejtezőn követendőt, ahol csak annyit szeretnék kiadni magamból, amennyi a 400 vegyes döntőjéhez kell. Az esti versenyen kell aztán nagyon jól menni."

"Mindig végig szoktam gondolni, elképzelem és fejben többször is leúszom a döntőket. Most is megtettem már néhányszor. Hogy mi a végeredmény? Eddig még mindig én nyertem..."

"Jó lenne megjavítani a legjobbamat. Ha túl leszek az első vasárnapi úszásomon, kicsit okosabb leszek és nagyjából tudni fogom, hogy a döntőben mire számíthatok. A 200 vegyes döntőjében nem tudtam igazolni az edzőm várakozását, vasárnap ezen változtatni szeretnék."