Vágólapra másolva!
Az egyéni időfutamban világbajnoki ezüstérmes Bodrogi László még ebben az évben francia állampolgárságért folyamodik, ám az országúti kerékpáros a jövő évi pekingi olimpián biztos, hogy magyarként versenyez.

Ezt maga az érintett nyilatkozta az MTI-nek azok után, hogy a tekintélyes cyclingnews című internetes szaklap arról írt vele kapcsolatban: ha időben megkapja a francia állampolgárságot, akkor az ötkarikás játékokon már választott hazája színeiben szerepel majd.

"Mivel magyarként szereztem kvótát az olimpiára, ezért nincs lehetőség országot váltani. Ha indulok az olimpián, akkor magyarként teszem" - mondta az öt éve Franciaországban élő Bodrogi. "Év végéig beadom a francia állampolgársági kérvényemet, és szeretném, ha kettős állampolgár lennék."

A Credit Agricole csapat klasszisa csütörtökön, a világbajnokság egyéni időfutamában végzett a második helyen - ez a magyar kerékpársport történetének legfényesebb eredménye.

Bodrogi családi okok mellett azért folyamodik francia állampolgárságért, mert úgy érzi, nem kapja meg a kellő támogatást a magyar szövetségtől. Sérelmezi, hogy nem fedezték a világbajnoki szerepléshez szükséges költségeit, és megemlítette azt is, hogy bár a szövetség képviselői közül sokan ott voltak a stuttgarti vb időfutamán, a vasárnapi mezőnyfutamra csak hárman maradtak.

Kis György, a szövetség elnökségi tagja az elmúlt hetet végig Bodrogi mellett töltötte Stuttgartban, ennek ellenére nagyon meglepte a kerekes nyilatkozata. "Laci az utolsó pillanatig semmi jelét nem adta, hogy ilyen bejelentésre készül, úgy ért minket, mint derült égből a villámcsapás" - mondta. "Anyagi támogatást valóban nem tudtunk biztosítani a számára. Sajnos a szövetség pénzügyi helyzete a siralmasnál is siralmasabb, egy iroda fenntartására is éppen hogy elég, így a magyar csapat valamennyi tagja a saját költségén utazott el a világbajnokságra. Ezt Bodroginak is elmondtuk, s úgy tűnt, ha elfogadni nem is tudja, megérti a helyzetet."

Kis hozzátette, Bodrogi eddigi sikereit is csak magának és csapatának köszönhette, a magyar kerékpársport ugyanis nincs azon a szinten, hogy ehhez érdemben hozzájárulhatott volna. "A világbajnokságon azonban többen is végig ott voltunk vele, igyekeztünk mindenben alkamazkodni hozzá és segíteni őt".

Bodrogi a júliusi országos bajnokság után is megharagudott a verseny szervezőire, akkor vitatott körülmények között csak második lett Szeghalmi Bálint mögött. A Crédit Agricole óvást nyújtott be a zsűrinek, miután szerintük Szeghalmi két körrel a vége előtt frissítőt vett magához, amit a szabályok nem engednek meg. Végül a bírák úgy döntöttek, hogy marad a pályán elért eredmény. "Ilyen versenyen nem indulok többet, ahol nem tartják be a szabályokat. Hogy így is nyerni lehet, számomra intő példa" - nyilatkozta akkor feldúltan Bodrogi. Később aztán a szövetség úgy döntött, hogy a többéves hagyománnyal szakítva nem a magyar bajnokot, hanem a világranglistán jobb helyen álló Bodrogit nevezi a világbajnokságra.

Információink szerint ahhoz, hogy Bodrogi francia színekben versenyezhessen, három lépcsőn keresztül vezet az út. Először a két ország szövetségének kell megegyeznie egymással, ha ez sikerült, akkor a két olimpiai bizottságnak, s csak ezután lehet az ügyet a NOB elé vinni.