Vágólapra másolva!
Bodrogi László ezüstérmet nyert a stuttgarti országúti kerékpár-világbajnokság egyéni időfutamában, ezzel egyúttal olimpiai kvótát szerzett.

Ez minden idők legjobb magyar szereplése világbajnokságon, eddig a 2000-ben szintén Bodrogi által elért harmadik hely jelentette a csúcsot.

A győzelmet a címvédő svájci Fabian Cancellara szerezte meg 55:41 perces időeredménnyel, amelytől a Credit Agricole magyar klasszisa 52 másodperccel maradt el a 44,9 km-es futamon. A harmadik helyen 58 mp-s hátránnyal a holland Stef Clement lett.

Bodrogi a 69 fős mezőnyben 65.-ként, 15.25-kor vágott neki a távnak. Az útvonal nem kifejezetten a 30 éves kerekesnek kedvezett, ugyanis több komolyabb emelkedő is tarkította, amely nem az erőssége.

Az első időmérő-pontnál még csak a 19. helyen állt, de féltávra feljött a harmadik pozícióba, ami ígéretesnek tűnt azt figyelembe véve, hogy mindig is a verseny második felében szokott jól szerepelni az időfutamon. Ezúttal sem okozott csalódást, mert bár a harmadik ellenőrzőpontra visszacsúszott negyediknek, a célvonalon már a legjobb idővel haladt át.

Az utolsóként rajtolt, címvédő Cancellara nem sokkal később viszont jobb időt produkált nála, ami várható volt, hiszen nagy előnnyel vezetett már a befutó előtti időmérőnél is. A másik magyar induló, Madaras Zoltán 67. lett.

"Ez a második hely minden álmomat felülmúlja. Az első kör végén bíztam benne, hogy meglesz az érem. Cancellárát ma nem lehetett megverni, nekem sem volt rá esélyem. A táv második felére sikerült olyan lábpörgést választanom, ami megfelelő sebességet adott. A hűvös idő nem volt valami kellemes, de a többieknek is gondot okozott. Jót tett, hogy a végén sikerült utolérnem a spanyol bajnok José Ivan Gutierrezt, ez nagy lökést adott a végére" - nyilatkozta Bodrogi.

férfiak, egyéni időfutam, 44,9 km:
1. Fabian Cancellara (Svájc) 55:41 p (átlag: 48,375 km/h)
2. BODROGI LÁSZLÓ (Magyarország) 52 mp hátrány
3. Stef Clement (Hollandia) 58 mp h.
...67. Madaras Zoltán (Magyarország) 9:13 p h.