Vágólapra másolva!
Douchev-Janics Natasa akár a Londonban 500 méteren olimpiai bajnoki aranyérmet nyert magyar kajaknégyesbe is bekerülhet - olvasható a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) hírlevelében.

A Magyar Kajak-kenu Szövetség - vasárnapi hírlevelében - sorra vette az országváltásról végül lemondó Douchev-Janics Natasa magyarországi lehetőségeit, kiemelve, hogy a legjobb esélye a győzelemre a legrövidebb távon, azaz 200 méteren lehet.

Bár Douchev-Janics Natasa számára az elmúlt szezon K-1 500 méteren nem tartogatott nagy sikereket, a 2004-es olimpiai bajnokot az idén is a szám nagy esélyeseként kell számon tartani, akire olyan világnagyságok várnak majd a hazai mezőnyben, mint London kétszeres olimpiai bajnoka, Kozák Danuta, vagy a könyöksérüléséből felépülő sokszoros világbajnok Kovács Katalin.

Kozák Danuta - aki az idei felkészülésében Vad Ninettával közösen nagy hangsúlyt fektet a 200 méterre is - a legrövidebb távon is nagy riválisa lehet az olimpián bronzérmet szerzett Janicsnak az MKKSZ hírlevele szerint.

Fotó: MTI/EPA/Gero Brelör
Kovács Katival két olimpiai aranyat és egy ezüstöt nyert Janics

A párosok esetében több egységet is rehabilitálni lehet: ismét egy hajóba ülhet a kétszeres olimpiai bajnok, de Londonban csak ezüstérmes Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa páros. Csipes Ferenc edző nem zárkózik el attól, hogy Szabó Gabriella és Kozák Danuta is együtt lapátoljon, így erős hazai riválist kapnának Janicsék.

De a szövetség hírlevele szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a győri kajak-kenus egyesület a két olimpiai bajnokot, Janicsot és Fazekas-Zur Krisztinát tereli majd össze, míg a Honvéd a Kovács, Szabó párossal próbálkozik majd.

A legnagyobb nyereség talán K-4 500 méteren született, hiszen nagyobb lett a merítési lehetőség. Az olimpiai címvédő Szabó, Kozák, Kovács, Fazekas-Zur formáció mellett még Douchev-Janics és az Ausztráliában készülő Kárász Anna is képbe kerülhet.

"Azzal, hogy Douchev-Janics Natasa nem a magyar válogatott ellen, hanem a magyar válogatottal együtt versenyez a nemzetközi versenyeken, az sportágunk nemzetközi eredményességét növelni tudja, míg ellenkező esetben pont a mi eredményességünket gyengítené. Ezzel a lányok közötti konkurenciaharc is visszajöhet, bár erre szerintem sosem volt panasz" - nyilatkozta Storcz Botond szövetségi kapitány.